 |
| az Akropoliszon |
Megajándékoztam magam két frissen megjelent könyvvel. Olyan frissen, hogy a raktárból hozta ki az eladó, még ki sem kerültek a polcokra. A kettő súlya több kilót tesz ki, ezért nem vihetem őket magammal az ágyamba, kedvenc olvasó helyemre.
Október 26-án lenne François Mitterrand 100 éves. Két mandátum alatt, 1981-1995 között volt az ország elnöke. Ő volt talán az utolsó francia elnök, aki óriási irodalmi és történelmi kultúrával bírt, könyvgyűjtő és nagy olvasó volt, sőt több könyvet is írt, melyeknek stílusa irodalmi értékű.
Személyisége megosztja a franciákat. Apósom pl. megvetette, mert Mitterrand de Gaulle politikai ellenfele volt, s ezért rendíthetetlen gaullista apósom szemében nem állhatott meg. Ő lett az első szocialista elnöke az ún. 5-ik Köztársaságnak, melynek alkotmányát de Gaulle vezette be, s mely népszavazással választja az elnököt, meglehetősen nagy hatalmat adva kezébe eképpen.
Élete igazi regény, személyiségének számtalan árnyalata van. Meglehetősen enigmatikus volt, talán senki sem ismerte mindegyik "arcát". A titokzatos és zárt fiókok művészetét valóságos tökélyre vitte. Erről tanúskodik magánélete is.
Az egyik vaskos könyv 1218 levelét tartalmazza, melyet titkos szerelméhez, Anne Pingeot-hoz írt 33 éven át. Csak a bizalmas bevatottak tudtak a kapcsolat létezéséről és 1973-ban született lányuk születéséről. Mitterrand 47 éves volt, nős, két fiú apja. A vidéki katolikus nevelés, nomeg a kor szelleme sem egyezett a válás gondolatával, főleg egy ambíciózus politikus részéről, aki a legmagasabb posztra pályázott. Hivatalos fogadásokon, utazásokon felesége állt mellette, a valóságban évek óta mindegyikük visszakapta érzelmi szabadságát, közös megegyezés alapján. De válásról szó sem lehetett.
Amikor csak tehette, Mitterrand titkos családjához menekült. Szinte naponta írt levelet, a másik könyv pedig mintegy naplóként újságkivágásait, bejegyzéseit tartalmazza azokról a napokról, amelyeket külön kellett töltenie.
A két család, a hivatalos és a rejtett, Mitterrand temetésén együtt állt a koporsó körül. A három testvér és a törvényes özvegy egy sorban, Anne megelégedett a lánya mögötti hellyel, kis fátyol takarta az arcát.
A 27 év korkülönbség ellenére a szerelem ellenállhatatlanul elsodorta mindkettőjüket. A levelek tanúskodnak róla, hogy intenzitása nem csökkent írójuk haláláig. Anne Pingeot, neves művészettörténész ma 73 éves. Hogy miért egyezett bele a levelek kiadásába, ő, aki szinte egész magánéletét az egyetlen szerelem hűségébe, titkába zárva élte végig? Nem volt egyszerű meggyőzni. Egyrészt egy publikus személy majdnem mindenkié... Lehet az is, hogy Anne lelke mélyén, most, hogy a hivatalos özvegy is pár éve halott már, szeretne kilépni végre a homályból és kis elégtételt szolgáltatni 33 feláldozott évnek. Másrészt pedig ő kívánta a kiadáshoz előkészíteni a leveleket (mindegyik benne van, válogatás nélkül, az igazsághoz híven), hogy biztos lehessen benne, hogy minden hamisítatlan. Interjút nem ad.
Miért is ajándékoztam meg magam e két könyvvel? Mert előtte egy héttel olvastam a "Nouvel Observateur"-ben egy harminc oldalas válogatást, és csodálatba estem a szép stílustól és az érzelmek őszinte mélységétől. Egy író levelei... Nem szeretek a kulcslyukon leselkedni mások intimitása után. Itt nincs szó semmi kínos érzést keltő kiteregetésről. Megpróbálom kapásból lefordítani az egyik, még 1964-ben írt levél részletét:
"Áldom az arcodat, szerelmem, melyről megpróbálom leolvasni, mi lesz ezentúl az életem. Találkoztam veled, és rögtön tudtam, hogy nagy útra indulok. Biztos vagyok benne, hogy ahova visz az utam, te mindig ott leszel. Áldom az arcodat, Világosságom. Soha nem lesz számomra többé teljes az éjszaka. A halál magánya kevésbé lesz magányos. Anne, szerelmem."
