Keresés ebben a blogban

2016. október 3., hétfő

Letargia

Nélie Jacquemart gyűjteményéből: a két Giotto 
    Furcsa letargia uralkodik a blogvilágban, legalábbis az általam látogatott blogok nagy részében (tisztelet a kivételnek!). Vagy nem is olyan furcsa?...
   Nem én vagyok az egyedüli író-olvasó, aki szóvá teszem.
   Külső események, a politika, az emberiség jövőjét illető baljós prognózisok okoznák a borongós hangulatot?
   Esetleg maga a blog műfaja van kimerülőben?...

   Mi is a látlelet?  Egyre hosszabb idő telik el egy-egy beírás között, mitöbb, van, aki úgy érzi, hogy elapadt az írói vénája, kiszáradt ihletének forrása, minden érdekeset kiírt már magából, s nincs mivel fenntartania az olvasók érdeklődését. Akik szintén ritkulnak...
   Néhányan egyenesen eltűnnek végleg  -  Kati sajnos örökre, 2 éve már, de gondolataimban jelen marad  -  mások új identitás alatt támadnak fel, hogy mondanivalójuk is hatékonyabban felfrissüljön más néven. Az újjászületés illúziója...
   A kommentárok is ritkulnak. Mit mondjak, hogy ne ismételjem untig magamat? Hogy kíméljem a blogíró érzékenységét s ne riasszam el kíméletlenként megélt őszinteségemmel? Hogy a blogolás legyen mégis beszélgetés?...
   Minden bizonnyal van még sok más összetevője is a diagnózisnak.

   Az is lehet egészen egyszerűen, hogy a blog, mint műfaj van kimerülőben, mint mindenféle ciklikus jelenség, mely az emberi tevékenységeket jellemzi: az újdonság varázsától a hosszantartó és lelkesítő zeniten keresztül a lassú elfásulás felé... Jönnek az újabb kommunikációs, önkifejezési formák, egyre gyorsabbak és egyre felületesebbek.
   Részemről remélem, hogy kijár még a blog műfajának is egy kis "vénasszonyok nyara"...
   

26 megjegyzés:

  1. Az ihlet műfajsemleges. Szerintem attól van a letörtség, hogy a szerző úgy érzi, kiégett. Másképp fogalmazva: az írásra való elszántság él az íróban, de nem jön az ihlet. Az pedig olyan, hogy nem lehet akaratlagosan kirángatni, mint nyulat a köcsögkalapból. Nincs más ötletem, mint cetlikre firkálni egy-egy felmerült téma csontvázát, és immár alkalomadtán csak ki kell dolgozni.Így elejét lehet venni a frusztráltságnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Az ihlet műfajsemleges" - írod, Mick. Természetesen. Engem itt a blog "speciális" műfaja izgatott, hiszen kétségkívül speciális, naplószerű a mi esetünkben, ebben a kis körben. Naponta, hetente kell az ihletnek valami publikációképes - és rövid, frappáns! - bejegyzést produkálnia... Az én forrásom egyelőre nem apadt ki, csak válogatni kell, mit lehet a nyilvánosság elé bocsátani, mit nem...

      Törlés
  2. Kár, hogy pl. Viola elköszönt mint kifáradt blogozó. Hogy fogom most megtalálni azokat, akiket az ő oldalsávjából értem el eddig? És legalább a régi jegyzeteit hagyta volna fönn!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszajövök. Majd kitalálok valami megint.

      Törlés
    2. Már kész is a válasz, Klári! :)))

      Törlés
  3. Az is ok lehet, hogy az évek során változunk. Ha visszagondolok a 12 év előtti önmagamra, emlékszem, mennyire más volt az igényem a közlésre, pontosabban: sokkal nagyobb igényem volt a közlésre, írni mindenféléről, apróságoktól a komolyabb témákig, szinte nem volt olyasmi, amiről ne tudtam volna és ne akartam volna írni. Aztán a következő kérdés, hogy akarok-e ezen erővel változtatni? Én például most éppen ebben a stádiumban vagyok és nem igazán tudom, érdemes-e erővel visszaterelnem magam az íráshoz. Persze még az is lehet, hogy ez majd elmúlik, egyelőre még nem mondtam le róla teljesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én műfajt váltottam, de azon belül is a legszűkebbszavút kedvelem. ezek maguktól buknak ki. sose akarásból és nem is iróasztalnál, gép mellett.semmit se kell erőltetni. talán.mindennek megvan , meg eljon az ideje. talán.

      Törlés
    2. Igen, változunk, Ági... Az én blogom még "csak" 8 éves... A kedvem még megvolna éppen. Nemcsak a blogon írok, természetesen. Sőt, manapság már szinte csak ehhez van kedvem. Azt hiszem, mindenkinek magának kell eldöntenie, van-e belső szüksége erre a kifejezési formára. S ha visszajössz, örülök neki!

      Törlés
    3. Aliz, azt hiszem, a változásokra mindenkinek szüksége van! Követnek bennünket! A tollunk (a billentyűk) meg szalad(nak) előre...

      Törlés
    4. rájöttem, mindenben, jobb , ha hagyom...:)

      Törlés
    5. Én a spirálfüzeteimbe kézzel írok: a toll néha alig tudja a gondolatokat, az írnivalókat követni...

      Törlés
    6. "hagyom
      Hagyom

      véletlenek
      buktatóin át
      eljutva ide
      azt mondom

      lett s legyen
      minden úgy
      ahogy kell(ett)
      lennie

      jobb, ha

      hagyom" /2014. julius. / Én minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyre: a az okos telefonom jegyzetébe, a kapott postai boritékok tiszta lapjára, noteszféleségekbe, cetlikre (amik aztán elvesznek) persze van tisztességes naplóm is, de a legritkább esetben otthon jön rám az írás, illetve valami rögzoteni való. (legfeljebb álmomból ébredve, kész szöveggel) Legtöbbször a biciklim tetején, s ráadásul kanyarban :)

      Törlés
    7. a kanyar után, már a járdán szoktam leállni firkantani:) (még nem jöttem rá milyen ott a genius loci... de van valami...:), legalább is rám ható) (a művésztelepünk egy festője nyáron mindig ott festeget, tán ő tudja, vagy legalább s érzi ő is:)

      Törlés
    8. Észrevettem magam is, hogy mindig ugyarra a helyre ülök le a házban, ha a laptoppal írok, máshol nem jön meg a kedvem (nevezzem ihletnek?). A füzet már változatosabb helyeket is elbír, bár a megszokott a konyhaasztalnál van, szemben a kerttel...
      A blogokra meg itt rögtönzök ("piszkozat" nélkül, pedig talán elkelne, de állandő sürgősség-érzésben élek) a sarokban az IMac előtt...

      Törlés
    9. ugye? egyébként ülni csak sarokban, zugban szeretek , hogy védve legyek:) de az se mindegy , mi van előttem, (éttermekben is vándorolni szoktam , ha nincs meg a jó helyem:) de azt hiszem nekem a biciklizés, vagy séta, vagy vonat alattam, tehát feltétlen mozgás (helyváltoztatás) is kell vagy adott az "ihlethez" :)(én se írok piszkozatot a bloghoz, azaz nálam sokszor piszkozat, ami elkészült:(

      Törlés
  4. nem szeretek senkit átlagos kalap alá megítélni, ki miért un bele a blogolásba, mindig egyéni, ...én meg szabályosan megsértődök, hogy nem tudom tovább olvasni az illető blogját
    :)
    Mindenki indokolgatja, miért hagyja abba, én meg úgy érzem, olyan ez, mint a házasság, én nem hagyom abba, csak mert más jobban tetszik, máshoz van kedvem...
    de viccet félretéve
    én az unokáimnak szeretnék naplót hagyni életem kis szegletéről...most hagyjam abba, mert megbántottak? hát az életemről írok, abba mindenféle belefér, nem? persze zártam, de rendületlenül írok. Az életemről.
    nekem fontos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, azt hiszem, a lényeg, a döntő mégis ez : "... rendületlenül írok. Az életemről. nekem fontos"
      A kommentelés meg, mint tudjuk mindannyian, nem egészen ugyanaz a tészta...

      Törlés
  5. persze, elég hülyén néz ki, hogy rendre egy-két (ugyanaz az) ember kommentel csupán, (vagy senki)
    de hát ez van
    :))

    VálaszTörlés
  6. én 2007ben Nulla dies sine lineas mottóval kezdtem... nem kissé szegte kedvem, hogy se szó se beszéd pár év múlva likvidálták az egész szervert, így jártam egy másik helyen is, bár onnan sikerült menteni a menthetőt egy másik (elég elszigetelt) helyre... de a kommentelő kollegákat elveszitettem. Mostanában versféleségek buknak ki belőlem, blogba irom, de hát ezek mégse igazán posztok... Annál nagyobb öröm, mikor értő-érző reagálásokat kapok némelyekre. Mert jó visszhangot kelteni másokban. Az erősit...Irni meg muszáj. Mindentől és mindenkitől függetlenül. Jó ha van visszhangja is, erre jó (volt?) a blog. de valami megszakadt, elszakadt...és úgy látom, nem csak nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, összefoglaló is lehetne a megjegyzésed, Aliz! "Irni meg muszáj. Mindentől és mindenkitől függetlenül. Jó ha van visszhangja is..."

      Törlés
    2. : Örülök, hogy megint egyetértünk:)

      Törlés
  7. Szeretek közöttetek lenni. Az írói kedv pedig majd csak visszatér. Ha másért nem a jó társaság miatt. Barátságok szövődtek blogolás közben. Van úgy azonban, hogy a távolság miatt sose válhatnak élő kapcsolattá. Ép ezért fontos, hogy legalább időnként hírt adjunk magunkról, mert megszerettük a másikat és érdekel a sorsának alakulása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt hiszem én is, Györgyi, hogy a virtuális barátság is szülhet "igazi" érzéseket! Én legalábbis jónéhányszor tapasztaltam!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...