A "szezon" első irodalmi estje

    Amig kiolvad a két szelet lazac, amit az imént vettem ki a mélyhűtőből, gyorsan elkezdem a soros bejegyzésemet. Jobb lenne pedig, ha a leves főzésére szánnám el végre magam. De mit tegyek, az írás sokkal jobban vonz és többet tesz a kedélyem felvidítására, mint a főzés!  Arról nem beszélve, hogy senki és semmi sem sürget : a magányos élet szabadságának kis ajándéka kárpótlásként. Egy hete jöttem vissza a gyerekektől, de úgy érzem, mintha el se mentem volna. A régi beidegződések hamar visszatalálnak!

   Igaz, hogy ezen a héten 3 gyűlésen is voltam. Többnyire este zajlanak, tekintettel a még aktív résztvevőkre. Pedig este nem szívesen mozdulok ki (nappal se nagyon!...), ráadásul a sötétben nem látok már jól vezetés közben, főleg ha esik az eső és csillognak a víztócsák az autólámpák fényében. Ilyenkor szinte nem is látni a zebrán kívül fegyelmezetlenül át- átfutó gyalogosokat.

   Mindhárom összejövetel (kedd-szerda-péntek este) érdekes volt, de csak a harmadikat említem részletesebben, mert irodalmi estéink feltámadását jelezte. Hála Muriel barátnőm kifogyhatatlan energiájának, vagy húszan jöttünk össze nála, hogy Pierre (nyugdíjas irodalom tanár) felolvashassa az évek során fiókba gyűlt írásaiból készült válogatást. Pierre nagyon bizalmatlan a technika vívmányai iránt, az Internetnek közelébe se megy. Bár csoportunk oszlopos tagja, értesítése mindig körülményes a programjainkról, de vesszük a plusz fáradságot. Másfél órán át élvezte a közönség a  "Kitalált emlékek" című összeállítást, a valóság és a fikció határán mozgó történeteket.

   A felolvasás után a résztvevők által összehozott sós és édes ízekből készült válogatás következett, finom borokkal megöntözve. Én ugyan se nem ettem, se nem ittam, mert pár kiló plusz felesleg jött össze rajtam az év végi ünneplések, születésnapok következtében. Nomeg nehéz egyszerre enni és beszélgetni, s ez utóbbit még jobban szeretem.

a közönség egy része

Pierre (és a háttérben Annette aki segített a felolvasásban)