Keresés ebben a blogban

2013. szeptember 20., péntek

Felülemelkedni...

Katalin legutóbbi, meglehetősen lehangolt posztja adta az ötletet, hogy megírjam ezt a mostanit. Kis tétovázás előzte meg ugyan, mert nem akarok "leckeadó" szerepében feltűnni. Itteni barátaim már ismerik gyakran visszatérő mondatomat: "Prenons de la hauteur" vagyis: emelkedjünk feljebb! Mióta rátaláltunk egymásra  -  ő talált-e meg, vagy én őt, nem tudom  -  sokkal könnyebben érzem magam, ezért jön ki belőlem akarva-akaratlan.
Minden érzékeny ember érzékenyen reagál a körülötte és vele történő igazságtalanságra, durvaságra, kicsinyes és megalkuvó képmutatásra... Ilyenkor fellázad, esetleg letaglózva emészti magát. Mindkét esetben megszenvedi. Főleg, ha úgy érzi, hogy szélmalomharcra provokálják! Ez az "úgyis hiába" még mélyebben süllyeszti saját tehetetlenségének, kiúttalanságának tudatába. 
Az ember körülbelül békében él önmagával, saját lelkiismeretével, netalán még "jónak" is érzi magát és így fordul embertársai felé is. Ilyen naív hittel és bizalommal. Körülbelül hasonló elvárásokkal, viszonzásul. Itt következnek a nagy csalódások.
Mióta villámcsapásként rájöttem, hogy szenvedéseim jó részét az effajta csalódások okozzák, elhatároztam, hogy ezután senkitől nem várok semmit el, főképpen nem viszonzásul! Ha adok, az teljesen ingyen van: időmet, a jó szót és a figyelmet, esetleg többet is... Igy, ha visszajelzés jön, az csak kellemes meglepetés, bonusz lehet! Ha meg nem jön, akkor sem csalódhatok, hiszen nem vártam semmit sem!
Hihetetlen belső szabadság érzését kaptam meg eképpen.
Persze, a Pascal-i mondatot is másképpen olvasom: "Egyedül halunk meg; tegyünk hát úgy, mintha egyedül lennénk" (ford. tőlem, lehet, hogy van jobb is)
Ez az egyedüllét természetesen nem teljes, akkor szakíthatom meg, amikor nekem, vagy másnak szüksége van rá.
A "felülemelkedés" persze nem jelenti azt sem, hogy elzárkózom a világ és közvetlen környezetem dolgaitól, s holmi elefántcsont-toronyba vonulok... Csupán igyekszem nem hagyni elhatalmasodni magamon azokat az agressziókat, melyeket nincs módomban megoldani. Megmondom a magamét (a lehető legnyugodtabban  -  kutya nehéz!) és elvonulok... 
Hát, nagyon röviden ennyi. Egyszerűnek tűnik, de sok-sok évi tandíj van mögötte. Még sokat lehetne hozzátenni. Szeretném, ha kedvetek lenne kiegészíteni. 

18 megjegyzés:

  1. És ki kell mondani kulturáltan a véleményünket.Még jobb, ha teszünk is valamit.Én sokszor még csak az elsőnél tartok, még kell fejlődnöm.
    Ha nem tesszük meg ezeket, akkor a passzivitás érzése és a lelkiismeretfurdalás jobban rombol, mint a csendes tétlenség. Utána lehet felülemelkedni is, persze. Mert a bajokban való hosszú dagonyázás rombol igazán. Ezen a téren is van mit tennem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen, Éva, a legjobb, ha tenni is tudunk, de legtöbbször azon túl is megmarad a tehetetlenség kínja, hogy "megmondtuk a magunkét"... Hát még, ha ennyi elégtétel sem jut ki (az erőviszonyokon túl!), akkor legalább próbáljunk távolságot teremteni magunk és az agresszió között. Nem megfutamodás, felülemelkedés...

      Törlés
    2. "...legalább próbáljunk távolságot teremteni magunk és az agresszió között..."
      Igen,igen,igen!

      Törlés
  2. Nekem erről a felülemelkedésről a hattyúk jutottak az eszembe. Nagyon hosszan , totyakosan tapossák a vízet, míg nagy nehezen sikerül a levegőbe emelkedniük. Mégis amikor a repülésüket nézem olyan könnyedek, fenségesek lentről figyelve a látványt.
    Hát valahogy ilyen a lélek felemelkedése is. Küzdelmes munka előzi meg a nyomasztó, földön marasztaló dolgok elhagyását. Aztán ha kitartóan , elszántan próbálkozunk vele . Csodálatos szabad repülést kapunk jutalmul. A lélek szárnyalását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahogy így, még ha meg is marad a visszazuhanás veszélye, mert a seb, az seb, behegedve is, csak már nem olyan érzékeny...
      Különben majdnem egy repülő hattyúval illusztráltam...

      Törlés
  3. Rózsa, lehet, hogy nem pont tőlem várod a kiegészítést. Csak megerősíteni tudlak: belső szabadságra mindenkinek szüksége van. Ki-ki úgy éri el, ahogy tudja. És akkor minden rendben van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, tőled is várom, de csak úgy, ahogy mindekitől "remélek" egy kicsit: ne kényszerből, hanem kedvből (ez az én hedonizmusom lényege...)
      Ennyi idős koromra én is rájöttem, hogy az egyetlen igazán megvalósítható szabadság csak "belső" lehet. Gondolom, így volt vele Nelson Mandela is, mert így élte túl a több évtizedes rabságot és megaláztatást...

      Törlés
  4. Olyan jó, hogy vannak okos emberek körülöttem, bölcsen, szelíden segítenek a szárnyaikkal...

    úgy vagyok ezzel néha, hogy tetszenek, amiket mondanak, pl. Popper egyik mondata is (" Azon, hogy a Gond madarai a fejed fölött repkedjenek, NEM tudsz változtatni. De AZT megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadba"), csak a vérmérsékletem nagyon megnehezíti :)) nagy lendülettel szállok a hattyúkkal, és iszonyat erősnagy lendülettel bukom alá is
    azt hiszem az érettség itt a kulcsszó, a bölcs felnőtt, aki

    J.A jut eszembe:
    A kis kölyök, ki voltam, ma is él
    s a felnőttet a bánat fojtogatja;
    de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
    s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, némi bölcsesség ára, hogy elfogy az élet... Mire a végére érünk, már egészen bölcsek leszünk!
      A Neten láttam néhány Popper P. beszélgetést: okos ember volt!

      Törlés
  5. Bocsánat, OMLANAK elém a nekem szóló mondatok (nincsenek véletlenek), most a neten egy Rumi mondat: "You are not one.You are thousand.Just light your Lantern." -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időnként jólesik újraolvasni őket, amikor nehéz idők járnak...

      Törlés
  6. Popper meg előbb Jung is(!) egyenesen a problémék egyetlen kezelési lehetőségeként tanácsolta ezt a "felülemelkedést" (a prolémán belül maradva semmilyen problémát nem lehet u.i megoldani) (persze ha fölé tudunk kerekedni, akkor már nem is annyira probléma az a probléma, nem? mint ahogy a múltbeliekre is, ha visszagondolunk, már nagyjáből elveszitették egykori jelentőségüket, nyomasztó hatásukat.Mert ott a távolság,,, A felülemelkedésben is az van.(Talán ezért jó egy kis önirónia is, mert akkor is képesek vagyunk kivülről azaz messzebbről) látni magunkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tegnapi válaszom eltűnt valahol a süllyesztőben! Dióhéjban olyasmi volt, hogy kellemes a Jung-i, Popper-i rokonság, bár esküszöm, hogy kis puskaporomat magam találtam fel, mert akkoriban egyiket sem olvastam! A tandíj is meglehetősen magas volt...
      A te fejtegetéseddel is egyetértek, Aliz!

      Törlés
    2. Névtelen23/9/13 13:02

      Rózsa, szabad egyet vigyorognom?
      Még akkor is, ha a gyerekkorom bölcsességét (volt!) felváltotta az állítólag legszebb ifjú felnőttkorom messze nem bölcs látásmódja, majd a kapott pofonok visszasegítettek a saját puskaporomhoz. Nem, nem bánom. Ez is hozzám tartozik.
      stali

      Törlés
    3. Hát, az való igaz, kedves Stali, hogy bánni csak akkor (nagy ritkán) érdemes, ha ezzel lendítünk valamit a dolgunkon!
      Amúgy meg csakis a saját kárán tanul az ember - ha tanul...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...