Fifike elment...

   A hír még reggel felröppent: a ma szombatra virradó hajnalon, 102. évében meghalt Gyarmati Fanni, Radnóti özvegye. Sokan reagáltak megrendülten a Facebook és egyéb hálózatok oldalain, mintha bensőséges hozzátartozó távozott volna. Elgondolkodtam: nagyon kevesen ismerték már személyesen, visszavonultan élt hosszú évek óta, honnan ez a közös őszinte megindultság? Csakis azért, mert a magyar szerelmi líra néhány legszebb darabját ihlette.

   Miközben még a Bálint-nap hullámainak utolsó tajtékjait éljük, Fifike elköszönt, lábujjhegyen, oly diszkréten, ahogyan élt, soha nem követelve magának a híres férj dicsőségéből mint múzsára, rá is vetülő fénysugarakat. 

   Kilenc évet éltek együtt  -  milyen kevés!  -  s ebből is sokat elrabolt a háború, a munkatáborok. A mellékelt fényképet Radnóti zsebében találták meg, a tömegsír felbontásakor, egy másik kép és pár levelezőlap, nomeg az utolsó verseket tartalmazó notesz társasagában. Fanni levelében ezt az imát is elküldte:

"Édes Istenem, nem bírom ezt a szorongást. Segítsd meg őt, légy vele, hogy világos, tiszta legyen a feje és mindenre tudjon felelni. Segítsd meg őt, Te tudod mennyit kínlódott szegény, ne engedd, hogy baja történjék. Légy velünk, bár tudom, hogy bűnös vagyok, ő nem, soha, de én oly sokszor vagyok kemény és bántó az emberekhez, bár a legfőbb parancsnak tartom, hogy szeresd felebarátodat. De azt hiszem, azért van ez, mert sokszor és annyiszor ért már bántalom engem is. De ő jóságos. Ő még soha senkinek nem vétett az ő szívében és agyában rend van és nagyon vigyázz Rá, Istenem!"  

   Az imádság, mint tudjuk, nem hallgattatott meg... A költő szörnyűséges mártírja, verseiből, naplójából kibontakozó utolsó évei, hónapjai nem hagynak közömbösen. A legmegindítóbb lecke számomra Radnóti mindenek fölötti ragaszkodasa a szépséghez, azaz leginkább ennek emlékéhez, mely átsüt minden szenvedésen. Ez tartja benne a lelket, a mindenek fölötti remény, hogy egyszer még újra átélheti.
Amikor Fannihoz írt verseit olvassuk, szeretnénk e versek ihletői lenni... Fanni végleg elfoglalta  a számára fenntartott helyet a halhatatlanságban...

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.   
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek. 
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,  
mint egy álmon
átesem.
 (1941. április 20.)