SZERETNÉK ÁTÖLELNI...
Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tünődés lankadt léptü papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...
(1917)
Nekem Tóth Árpád poézise olyan, mint Chopin muzsikája. Olvastam utóbbi interpretálásáról, hogy valaki utolérhetetlen beleérzéssel játszotta Chopint a többi növendékhez képest. Mint kiderült, ugyanaz volt a baja, mint a zeneköltőnek: TBC. Innen eredt zongorajátékának végtelenül spleenes hangulata.
VálaszTörlésMagam öregedő fejjel kezdem jobban átélni a melankóliáját és csodálni rendkívül finom és pontos palettáját, eredeti színeit!
TörlésEz szíven ütött, és nemcsak azért mert a melankólia kedvelője vagyok! Hogy lehet így megfogalmazni valamit? Igen, ez a tehetség, amire az ember vágyik, de ha nincs meg, akkor azt is el kell fogadni, és élni az érzésekkel olykor kimondatlanul is.
VálaszTörlésÉva, szinte minden szót külön ízlelgetve kell elolvasni, annyira tömör képekben fogalmaz! Szerencsére vannak költők, akik helyettünk is, szinte nálunk is jobban érzik és kimondják, ami zajlik bennünk.
VálaszTörlés