Átváltozások

   Lemaradtam róla közös blogunkon... Idő híján, de méginkább ihlet híján. Tegnap váratlanul visszaköszönt a téma, miközben francia nyelvű blogomon egy csendes vasárnap reggel hangulatát ecseteltem, mely kis, semmitmondónak tűnő eseményekből tevődik össze, látszólag üres tengés-lengéssel pizsamában a számítógép előtt, az üzenetek megválaszolása és a blogok olvasása közepette. Ráérős reggelizés közben kipillantok a kertre, mely pont szemben van az asztalommal, hátam mögött a kellemes meleget árasztó radiátorral... Hét éve elmúlt, hogy ebben a luxusban részem van: nincs rohanás, csak amit önszántamból magamra veszek. Évtizedek múltán, talán életemben is először.

 

   Ági témaválasztása óta időnként keresgéltem, mi is az a pillanat, esemény, mely gyökeresen megváltoztatott volna engem is. Kis módosulások persze történtek az életem minden állomásán: iskola, gimnázium (bejárás), egyetem (bentlakás Szegeden), Moszkva, Leningrád, a munkakezdés Szentesen, majd Gilbert és vele az újabb állomások, immár külföldön. De soha nem egyedül! 

    Ez hát az én igazi átváltozásom! 

   Az egyedüllét nagyon viszonylagos fogalom volt számomra. Szinte nem is létezett. Mit mondjak, nem is hiányzott. 

   Azt hiszem, elég ritkán került teljes önállóságom megméretésre. Igaz, hogy egyre több döntést, teendőt kellett magamra vennem, mióta visszajöttünk Franciaországba és Gilbert betegsége miatt kíméletre szorult, hogy minden energiáját az írásnak szentelhesse. De legalább megbeszélhettük őket...

   Amíg az ember nem kerül olyan helyzetbe, hogy csak magára számíthat, nem is tudhatja, mire képes. Én sem tudtam, mennyi erő lakozik bennem. Volt alkalmam kipróbálni. Megedződni. Nem mondom, hogy minden próbát kiálltam (bizonyára tartogat még számomra belőlük az élet), mindenesetre kétségtelen, hogy eddig még nem haltam bele...