Keresés ebben a blogban

2014. március 28., péntek

A porszívózás örömei...

   Tegnapelőtt egy barátnőm telefonált  -  épp a porszívóval készültem bajlódni az emeleten, miután felcipeltem a 18 lépcsőfokon, öregesen vigyázva, hogy el ne essek a meredek feljáron, miközben mindkét kezem foglalt,
kígyózó csövei és nehéz "teste" között megosztva, s a korláton kapaszkodásra már nem jut  -  meg is ragadtam az alkalmat, hogy kipihegjem az expedíciót. Tudtam, hogy a beszélgetés minimum egy óráig is eltarthat. M. ugyanis szeret a témák mélyére hatolni. Én is.
   Férje most készül megülni 80. születésnapját. Fiatal korában élsportoló volt, testnevelő tanár lett, legalább tíz évet nyugodtan letagadhatna. Csakhogy már éppen tíz éve küzd súlyos rákkal, többszöri operáción ment keresztül, kemoterápiák sorát próbálták ki rajta. Két és fél éve olyan kemény volt a kúra, hogy majdnem belehalt, ezért sürgősen abba kellett hagyni. Akkor úgy döntött, lesz, ami lesz, felhagy minden kezeléssel, legalább marad pár nyugodt hónapja. Azóta új házba költöztek (ennek minden fáradalmával, mert szeret barkácsolni), és a hamadik nagyobb utazásra készülnek, Kubába, de előtte még egy hetet Erdélyben is eltöltenek egy csoporttal. Persze, vannak nehéz pillanatok, a scanner a tüdőn tapasztalt áttételek megnagyobbodását jelzi minden alkalommal. Néha kiszáll belőle minden testi, lelki erő, de csodák csodájára mindannyiszor "feltámad".
   M. többek között egyszer csak azt mondja nekem: "Te még milyen fiatal vagy!" 
  Bevallom, egyre ritkábban fog el hasonló érzés, bár tisztában vagyok vele, hogy tíz-húsz év múlva  -  ha megérem!  -  ugyanezt fogom gondolni. Milyen jó volt nekem, amikor még fel tudtam cipelni kapaszkodó nélkül azt a fránya porszívót a tizennyolc lépcsőfokon!

18 megjegyzés:

  1. Rákosok, írják, hogy nagy mennyiségű C-vitamin, és céklalé, cékla szokott segíteni, javítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mick, mindenesetre átadom neki a tippet!
      Rajta az segít a legjobban, ha mozoghat! Pl. annak idején a 24 órás kemós infúzióval a karjában nyírta a füvet a kerti traktoron...

      Törlés
  2. Rákosokkal van miről beszélni. Mick nagyon jó megjegyzést írt, érdemes megfogadni.

    Más: vegyél még egy porszívót,állandót az emeletre, hogy ne kelljen cipelni. (Mi is így oldottuk meg, mégis Proenzit kell szedni a térdünkre. Ne járj úgy tíz év múlva, mint mi.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, van fenn egy másik, az a bizonyos egyenes, söprű forma, de azzal nem tudok mindenhez hozzáférni (faliszőnyeg, bútorok alja, stb. - anya, hol vagy ítélő szemeddel?...), ezért néha felviszem a másikat is...
      10 év múlva?... hajaj...

      Törlés
  3. Újabban a porszívózásra nem csak fizikailag, de lelkileg is rá kell hangolódnom.
    Egyébként a mozgás sokat segít. M. férje is azért "támad fel" mindig, mert fiatal korában sportolóként sokat mozgott, és most sem hagyja el magát. Úgyis tudjuk ezt, én is tudom, de most is a fotelból keltem fel.Van céklalé a hűtőben, belekortyolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, a mozgás gyenge pontom, soha nem vonzott a sport, de azelőtt legalább sokat gyalogoltam...
      Most biciklizek egy kicsit a szobámban, mindkét kezemben egy-egy kilós kis súlyzóval (ciklámen-rózsaszínben!!!) végzek közben a hátamnak, vállamnak, karomnak tetsző gyakorlatokat! Igazán jól esik, hasznos is (közben tekerem a pedált, egyre nagyobb ellenállásra beállitva). Mindez szépen hangzik, de max. 8-10 perc alatt "kiszállok", mert nagyon untat (pedig hallgatom a rádiót is közben)

      Törlés
  4. azért a kapaszkodás nélküli 18 lépcsőn cipelés az én szememben nemsemmi teljesítmény (én nem lennék képes rá, nem csak most:)))
    komolyan

    tetszik a képed: nekem úgy tűnik, kuncogsz a kezed mögött:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, nehezen bírom, ha fényképeznek, az elől bújtam el. Az eredmény többnyire katasztrofális, ezért.
      Különben én is vállon veregettem magam a lépcsős teljesitményért, főleg a bizonytalan boka és térd miatt!...

      Törlés
  5. Ó, gondolhattam volna, hogy fel vagy szerelve, de butavagyok. Hanem a féltő szót tapasztalás hívta elő. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy vagy "buta", Klári, a felszerelés alig egy éves, addig vonszoltam a lenti porszívót még a másodikra is!... Köszönet a féltő szóért.

      Törlés
  6. Névtelen29/3/14 09:17

    A porszívózás "örömei"-nél már csak a vasalás örömeivel lehet kikergetni a világból:)))
    Pedig, esküszöm, szorgalmas vagyok. De inkább főzök, fel és elmosogatok, mosok, mint hogy a porszívót, vasalót vegyem elő.
    Ja és mielőtt elkezdtem most írni, felmentem és megszámoltam a lépcsőfokokat fel az emeletre.Eddig nem tudtam, hogy húsz. Azt hittem kevesebb a Te 18-adnál. Brrr. Én már évek óta kétszerre viszem fel a nagy, dögnehéz porszívót, meg a csöveket, alkatrészeket, a kígyóiba így is belebonyolódom. Évről évre nehezebbnek tűnik. Hogy miért?!:)))
    Egy kis kézreállóbb lassan elkélne itt is, ami eleve fent marad majd. Azért boldog lennék, ha egy tündér varázslatára az elmúlt évtizedekben összegyűlt takarítási időket megkapnám mondjuk olvasásra és tengermoraj-hallgatásra, bónuszként.
    Mennyi elfecsérelt óra,nem? És újra poros lesz megint minden, ráadásul olyan hamar.
    Vagy csak azért nyavalygok, mert az izületeim így tiltakoznak? :)))
    A lakás van értünk. Csak akkor állj neki efféle munkának, ha kedved van.(ez kicsit morbid:)))
    Vagy nagyon muszáj.
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, kedves E., ha a kedvemre várnék, már rég kupi lett volna a házból (főleg iskolai szünetek után!), de az izületeim tiltakoznak nekem is! A vasalást már nagyon lecsökkentettem, nadrág, pulóver, fehérnemű nem kivánja, marad az ágynemű (!), törlőruha, zsebkendő (!)... Azelőtt G. néhanapi inge, pulóverei, napi fehérneműje, zsebkedője és a fiaméi, amikor még itt lakott...
      Nekem is Klári tanácsa jön a nyelvemre ösztönösen.
      A takarítás eredményeit mindenki vígan letiporja, s csak akkor veszi észre, ha nem lett elvégezve!...

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közben átírtam, ezért töröltem. A vasalandók körét feleségem a trikók simára rángatásával szűkíti, amikor tereget. Részben elkerüli így a vaslást.
      A vasalás a bacik elleni hagyományos küzdelem, ha úgy tetszik, némi esztétikum és az elkoszolódásra hajlamos gyűrődések kivédésének alkalmas eszköze. De van már mosóautomata, amely habosra fújja a ruhát, hogy ne kelljen vasalni.
      Azt hiszem, amolyan férfiszokás a vasalásra való legyintés. Persze nem általánosan, csak gyakorta.
      A porszívózást mindenütt egy helyről kellene rendezni. Legyen a garázsban a porszívó, a különféle szintek falain a csatlakozók. Így a masinát nem kell cipelni, magunk után rángatni, csak porzsákját üríteni. Láttam ilyet, nekünk nincs.

      Törlés
    2. Mick, láttam mar a boltban amolyan kis diszkoszhoz hasonlo robotot is, amely magától bejárja a lakás minden zegét-zugát, jó pár száz euroért!...
      Sajnos, a porra érzékeny vagyok, valószínűleg.

      Törlés
  8. Én sem szeretek mozogni, pedig érzem a hiányát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ide akartam írni,hanem Rózsa válasza mögé, de már mindegy...

      Törlés
    2. Pontosan így vagyok vele, Éva. A hiányát érzem, a vágyát nem annyira...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...