Szörnyek és boszorkányok...

Boszorkány a seprűnyélen, a macskájával
az 5 éves Lucie rajza

Téli szünet a Párizs környéki óvodákban. A 2 hétből egyet itt töltöttek az unokáim. Lucie, aki 2 nap múlva tölti a 6. évet, a másik nagyszülőknél lakott, míg én Alice-t "örököltem" a 3 év és 4 hónapjával. Azért hétvégeken az egész család itt volt. Ilyenkor Alice boldogan aludt el nővérével egy szobában, és sem a szörnyek, sem a farkas, sem a boszorkányok nem akadályozták az elalvásban... Mert ez volt a legnagyobb problémánk kettesben. Egymás után elzárkóztam minden javaslatától, miszerint ő költözne az ágyamba, esetleg én üldögélnék mellette egy kis széken, míg elég mély álomba szenderül... Csak az volt a baj, hogy mihelyt elmozdultam, azonnal kipattant a szeme. Néha 2-3-szor is az éjszaka folyamán... Sajnáltam is: szokatlan volt neki egyedül a szobában, a nagy ház csöndjében, de nem akartam a szülők nagynehezen elért nevelési eredményeit sem aláásni, nomeg magam is cseppfolyós állapotba kerültem az egész napi készenlét után és alig vártam egy kis kikapcsolódást... Végül, hiába vagyok kenyérre kenhető nagymama általában, a csütörtökről péntekre virradó éjszakán fellázadtam: "Elegem volt! Tilos az ágyból felkelni és sírdogálni! Lefekszem én is az ágyamba, az ajtó tárva, a villany ég, szót se halljak tovább!" "Hát mit csináljak, ha nem tudok aludni?" "Nekem mindegy, nézd a falat!" Ez így meglehetősen nyersnek tűnik, de szinte rögtön elaludt szó nélkül. Másnap 7 óra felé bűbájos mosollyal jelent meg: "Látod, nem sírtam és fel se keltem! Néztem a falat."