Keresés ebben a blogban

2012. március 5., hétfő

Szörnyek és boszorkányok...

Boszorkány a seprűnyélen, a macskájával
az 5 éves Lucie rajza
Téli szünet a Párizs környéki óvodákban. A 2 hétből egyet itt töltöttek az unokáim. Lucie, aki 2 nap múlva tölti a 6. évet, a másik nagyszülőknél lakott, míg én Alice-t "örököltem" a 3 év és 4 hónapjával. Azért hétvégeken az egész család itt volt. Ilyenkor Alice boldogan aludt el nővérével egy szobában, és sem a szörnyek, sem a farkas, sem a boszorkányok nem akadályozták az elalvásban... Mert ez volt a legnagyobb problémánk kettesben. Egymás után elzárkóztam minden javaslatától, miszerint ő költözne az ágyamba, esetleg én üldögélnék mellette egy kis széken, míg elég mély álomba szenderül... Csak az volt a baj, hogy mihelyt elmozdultam, azonnal kipattant a szeme. Néha 2-3-szor is az éjszaka folyamán... Sajnáltam is: szokatlan volt neki egyedül a szobában, a nagy ház csöndjében, de nem akartam a szülők nagynehezen elért nevelési eredményeit sem aláásni, nomeg magam is cseppfolyós állapotba kerültem az egész napi készenlét után és alig vártam egy kis kikapcsolódást... Végül, hiába vagyok kenyérre kenhető nagymama általában, a csütörtökről péntekre virradó éjszakán fellázadtam: "Elegem volt! Tilos az ágyból felkelni és sírdogálni! Lefekszem én is az ágyamba, az ajtó tárva, a villany ég, szót se halljak tovább!" "Hát mit csináljak, ha nem tudok aludni?" "Nekem mindegy, nézd a falat!" Ez így meglehetősen nyersnek tűnik, de szinte rögtön elaludt szó nélkül. Másnap 7 óra felé bűbájos mosollyal jelent meg: "Látod, nem sírtam és fel se keltem! Néztem a falat.

14 megjegyzés:

  1. Na látod. Itt az arany középút a babusgatás és a poroszos parancsuralom között. (Kérek én is egy Alice-t! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nehéz alkalmazni! De tény, hogy Alice-szal szemben muszáj, az ő érdekében elsősorban!

      Törlés
  2. Lucie rajza szenzációs. Nagyon tehetségesnek látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magam is azt hiszem, igyekszem objektíven megítélni. Állandóan tele van ötlettel, de nem jelenti be előre, hanem egyszerűen megcsinálja és még dícséretre sem szomjazik különösebben... Sokszor elcsodálkozom a megnyilvánulásain, de nem akarok a "majomimádat" csapdájába esni...

      Törlés
  3. A gyerekek szeretik feszegetni a határokat. Ha végre elérik a végállomást boldogan tudomásul veszik, hogy eddig tart a birodalmuk. Sokkal több cécót csapunk körülöttük, mint az ők szeretnék. Aztán ráfogjuk, hogy nem lehet bírni velük. Pedig csak magunkkal nem bírunk.
    Imádom az ilyen történeteket.
    Miért rajzolt boszorkányt? Nagyon vidám és jó rajz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Különben mindkettő más határokat feszeget. Alice nagyon szertei a közvetlen kontaktust, a babusgatást, állandóan babázik különben, míg nővére szinte sosem... Alice lejátssza a vele történteket és kioktatja a babáját azzal, amit ő hallott előzőleg.

      Törlés
    2. Elfelejtettem az utolsó kérdésedre válaszolni: a Baba Jaga és Vaszilissza története ihlette meg!

      Törlés
  4. Ó, nekem erről van egy kevésbé jól sikerült történetem. De itt most inkább nem osztom meg. Inkább örülök, hogy elaludt a kicsike. ::))

    VálaszTörlés
  5. Nekem is tetszik a történet. A legjobb, adott helyzetben a legcélravezetőbb megoldást választottad.:-)

    VálaszTörlés
  6. Az a macska a seprűnyélen különösen tetszik!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kimerülés határán nemigen volt más választásom...
      Lucie rengeteget rajzol. Alice most kezdi, néha kivehető formában.

      Törlés
  7. a témához lányom egy gyerekkori verse:ó (rajza is van az eredeti könyvben hozzá (az ágya előtti bútorok, árnyakkal)
    A szoba éjjel

    Ha a villany
    nem ég éjjel,
    kis fény szűrődik
    ki a másik szobából.

    S az árnyék ...
    mintha szörnyeknél
    aludnék.

    És néha félek,
    néha nem.

    Csak nézem
    a képzelt
    szörnyeket.

    1993. július 28.
    http://mek.niif.hu/02900/02983/02983.htm#51

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányodnak nyilván gyerekként is sokat segített, hogy "kiírhatta magából" a szörnyeket (nemcsak a szobaiakat...)!
      Ez a jó szokás felnőttként is beválik. S a tehetség amúgy is szót kér!

      Törlés
    2. a rajzolás még inkább (amit egyébként - egy másik versében- "érzésírásnak" titulált...:) de szerintem nem terápiából rajzolt illetve irt azaz beszélt (magnóra):)persze mindenképp fontos a kibeszélés, a kimondás, a kifejezés - semmit se jó (senkinek !) magába- ill. elfojtani...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...