 |
| ezt a strandot a hét végére úgy kell elképzelni, hogy feketéllett a napozó, fürdőző tömegtől |
Egy egész hét a Somme folyó öblénél (Baie de Somme), a La Manche partján... A másik nagymamával vigyáztunk a két unokára. Luxus baby-sitting, két gyerekre két nagymama, de mi is reméltünk egy kis napsütést. Lett is, de csak csütörtöktől szombattal bezárólag, gyakran erős széllel enyhítve... A tenger azért mégiscsak tenger, varázslatos, színében állandóan a fénnyel játszadozó. Főleg az Atlanti óceán partján, ahol ritka a Földközi-tengernél megszokott tiszta kék ég, mint valami víz fölé feszített vászon. Az üdülőhelyeknek gyakran a homokdünék között szorítottak helyet. Fort-Mahon, Saint-Valery, Touquet-Paris plage szívünkhöz nőtt városkáit az angolok hozták divatba több mint száz éve, amikor egy kis meleget keresve átrándultak nyaranta a La Manche túlsó oldalára...
Azért barnultunk egy kicsit, hogy mégis legyen egy kis nyoma az idei nyárnak...
Gondoltam Zé-re, amikor a tengerre néző kis erkélyeket elnéztem: pár hetet szívesen eltöltenék itt nyáron, szemben a tengerrel, olvasgatva, írogatva, szemlélődve... Ihlet biztosítva.
Szép, hosszan nézegetnék itt én is. Leginkább az ezüstös színeket, de még mást is.
VálaszTörlésÚgy szeretném, hogy minden mást kikapcsolhatnék magamból, ami ebben a lazulós tevékenységemben megzavarhatna.
Vagy úgy jó, ha vinném azt is magammal, mert nem a távolság változtat meg, de hagynám, hogy hasson- ha "akar"- a más környezet?
Nem állni ellent, nem mindenáron hatni.
Zé nekem is most eszembe jutott!:-)
"Nem állni ellent, nem mindenáron hatni"... Azt hiszem, ez a jobbik megoldás, hiszen sokszor a hiábavaló ellenállásban őröljük fel életerőnket - mondják a sztoikus bölcsek...
TörlésIgen!:-)
Törlésirányitott meditációkban van ilyen formula, hogy "képzeld magad kedvenc pihenőhelyedre", én ilyenkor mindig a tengerparton vagyok (Nizzában):), mint valaha, '964-ben, valóságosan is....
VálaszTörlésLehet, hogy ha mégegyszer elmennél ma pl., megölnéd az emlék varázsát, amihez még annyi más is tartozott...
Törlésegészen biztos, ez egy különleges emlék a számomra, de már akkor is úgy éltem át (azaz meg) mint A JELEN EMLÉKÉT!:)és épp ezért nagyon is belémivódott. S az a kép már múlhatatlan.(Arról nem is beszélve, hogy első pillanattól úgy éreztem magam ott, mint aki nem először..., már minden ismerős volt valahonnan, tudtam, merre kell menjek...s főleg, hogy hol a tenger...mert már bennem volt korábbról is valahogy...("óceánélmény"?))
TörlésTalán érdemes lenne mégegyszer szembesülnöd ezzel a meghatározó élménnyel...
Törlésez az u. "óceánélmény" független a külső tájtól)(belül van:)
TörlésAkkor meg...
Törlésakkor meg konkrét tenger nélkül is felidézhető (duplán:))
TörlésAz igaz. Akinek gazdag a belső világa, hosszú időre ellátja táplálékkal... Ez volt a "Szibériai erdők" ("Dans les forêts de Sibérie") tanulsága is: nem muszáj feltétlenül visszavonulni egy Bajkál-tó parti halászkunyhóba fél évre ahhoz, hogy belső szabadságunkkal találkára induljunk...
TörlésGyerekekkel vízparton nagyon jó lenni. :)
VálaszTörlésValóban! Különösen jó!
TörlésNagyon hiányzik a tenger!!!!Sosem tudnám megunni!
VálaszTörlésÉrdekes módon én csak a partról szeretem! Hajón átkeléskor elfog az iszony a rengeteg, végeláthatatlan víztömegtől...
TörlésTúl messzire én se merészkedem, bennem is van egy ősfélelem a félelmetes víztömegtől,a mélységtől. Ha választani lehet,akkor inkább a part.:)
TörlésIgazad van: talán ősfélelemlakozik bennünk! Szerencsére Columbusban, Marco Poloban, Vasco da Gamaban nem volt meg!
Törlésnekem annyiféle fóbiám van (pontosabban lett!), de a vizben , a tengerben is , mindig sokkal nagyobb biztonságban éreztem/érzem magam, mint a szárazföldön, mondhatni épphogy ŐSbiztonságban, mintha az lenne az alapközeg(em), de hát - ha belegondolunk - nem az?!!:)
TörlésDe igen! Több viszonyban is onnan indultunk. Csakhogy én pl. nagyon eltávolodtam tőle... Ebben gondolom része volt annak az állandó féltésnek, amelyben a Tisza partján részesültünk gyerekkorunkban. Nomeg az évi áradások, az örvények, az évenkénti vízbe fúltak... A Tisza félelmetes is tud lenni, pedig még csak nem is a tenger!...
Törlésén a Maros partján nőttem fel szinte...a vizben... magamtól tanultam meg úszni, csak megmutatták anyuék tempózn, hogy kell, ők nagyokat úsztak le mindig , engem a sekélyben hagytak.. (anyu úszóbajnok is volt ifjú korában)...a Maros is veszélyes folyó , de tudtuk, hol az,(hol örvényes), és arrafelé (a hid felé) sose mentünk.. fontos volt, hogy csak a strandterületIG, és inkább feljebbről úsztunk le, (én sokszor még át is úsztam (később) a folyót (meg vissza)(ennek azért már nem orült anyukám, bár fiatalkorában ő is...), de szigoruan betartottam a strandhatárt... (egyszer, vihar előtt, Nizzában is, úgy "trombitálták" ki a htalmas hullámok közül, addigra már mindenki kimenekült a viharossá váló tengerből, én, botor, meg élveztem... (ki érti ezt)
TörlésMint hal a vízben... S a víz szimbolikája is érdekes.
TörlésEGYEDÜL HALLGATNI TENGER MORMOLÁSÁT. MEGUNHATATLAN.
VálaszTörlésEgyetértek: MEGUNHATATLAN.
Törlés::)) Milyen kedves, hogy eszetekbe jutottam. Neked is, Évának is.
VálaszTörlésRég nem láttam a tengert, és hiányzik. Az erkély is, bár azt még nem láttam.
Flóra, talán egyszer majd adódik alkalom, hogy üljünk egymás mellett, és nézzük a tengert. Ezt nem lehet előre tudni.
Ki tudja!... Kár, hogy nekem nincs erkélyem, csak kertem, az is kicsi. De megoldható!
Törlés:::))) A kert az néha tenger.
VálaszTörlésS néha tengernyi gaz...
Törlésjók ezek a kis képes négyzetek a posztok alatt, rákattintva éveket lehet ugrani, és ilyen gyöngyszemet találni, mint egy tengerparti strand
VálaszTörlésimádom a vizet: partról nézve, és emberméretűben benne lenni (akár naplementével szemben beúszni a CSENDES Balatonba egy forró nap után)
Véletlen találtam rá a kommentedre, Kati! Köszönöm.
TörlésÉn is nagyon szeretem a tengerpartot (rajta hajókázni már kevésbé - van emlékeimben egy-két Földközi-tengeri átkelés Algériába, Rodoszra, nagyon felforgatta a bensőmet!...)
Viszont emlékszem egy éjféli fürdőzésre a langyos Balatonban - isteni volt!