Még munkabíró ismerőseim blogján, telefonban, esetleg a kerti asztalnál, a nyári nap engesztelővé szelídült sugarai mellett egy csésze kávét szürcsölgetve, egy a téma: a szabadság vége, a munkakezdés hátrálva vagy a várakozás izgalmától pezsegve...
Jól emlékszem még ezekre az időkre... Aki tanári pályára lép, a nyugdíjig szinte el se hagyja az iskolát, csak átkerül a katedra másik oldalára... Megírtam már itt-ott, hogy az én tanári pályámat a sors rövidre szabta, pedig nagyon szerettem... Egy-két tanítványommal, kollégával máig is tartom a kapcsolatot, elcsodálkozva, hogy lassan nagymamakorba léptek. Ők is...
A szentesi három és az algériai két év után becsapódott előttem az iskola kapuja. Berlinben kapott Gilbert állást, én pedig a "háztartásbeli" (most hogy titulálják?) státuszt kezdtem gyakorolni. Nem is kell mondani, hogy nehezen tudtam megszokni. A kommunista rendszerben "polgári csökevénynek" nevezték az ilyesmit. Nyugat-Berlinben más kép fogadott. Körülöttem sok katonatiszt feleségének (a francia megszállási zónában laktunk) legfőbb problémája az volt, hogyan szervezze az egymást követő vacsorákat, fogadásokat, természetesen takarító és szakácskodó személyzet segítségével. Egyenesen rossz szemmel nézte a vezérkar, ha valamelyik dolgozni akart... Képtelen voltam beilleszkedni közéjük.
Gilbert kollégái sokszor összejöttek nálunk, hogy megtárgyalják a munkát, a diákokat, a többi tanárt... Akkor kezdtem úgy érezni, hogy immár az én életem csak "tartozéka" az övének, hogy ismerőseim, barátaim az ő révén keletkeznek, s nagyon meg kell küzdenem azért, hogy saját magamért is elismerjenek...
Néha nem tudom mit szeretnék. Mikor elegem van, akkor szeretnék csak úgy lenni, kötelezettség és stressz nélküli életben részt venni. Aztán rájövök, hogy kell a napi rutin, kellenek a sikerélménynek, és a kudarc is.Mindaz, amit a munkahely is ad, de eljátszom a gondolattal, hogy nélküle is lehetne, de akkor miből élnék. Tehát másnap bemegyek dolgozni, van úgy hogy élvezem is,és várom a szünetet is.
VálaszTörlésA fogadások szervezésébe is bele lehet fáradni.(?)
Gondolom, megvoltak a magad küzdelmei, hogy kikerülj belőle, mert túl fiatal de más elképzelésekkel is bíró vagy és voltál akkor is.
Mi volt az első lépés? Érett voltál rá?
A napi rutin teher, ugyanakkor "vágány" is, ami visz... Először is attól féltem, hogy "szétfolyik" az időm, s vele az életem is... Aztán megszületett a fiunk, a második évben. Elkezdtem a Vokhochschule esti műhelyeibe járni, aktokat rajzoltunk 4 évig. Ott szerettem ebbe a műfajba nagyon! De majd ezt is megírom...
TörlésMegvolt, ami kiteljesítette a napjaid és önmagad! " Baj" csak akkor lett volna, ha semmit nem kapsz.
TörlésMondjuk, a teljességhez mindig hiányzik valami... Igy vagyunk ezzel a legtöbben, gondolom...
TörlésSzerencse, hogy csak két évet kellett lehúzni.
VálaszTörlésAlgériában voltunk csak 2 évig, valóban elég volt. Berlin viszont 6 évig tartott és annyi sem volt elég, hogy végleg megbékéljek a "háztartásbeli" státusszal...
TörlésTalán ma is hiányzik a tanítás. Bár sosem voltam korábban htb, ma - nyugdíjasként - nagyon élvezem!
VálaszTörlésNagyon őszintén úgy gondolom, a tanítás is leginkább azért tud hiányozni, mert akkor kellett otthagynom, amikor még lehetett normális gyerekek között normálisan dolgozni. Jó tantestületünk volt. Azóta változtak az idők, változtak az emberek. De a TANÉV nosztalgiát hoz.
stali
Egy kapcsolatban mindig van egy domináns fél. Általában az ő élete irányítja a családét. Ha valamilyen okból megszűnik a közös élet, akkor ismét a saját álmoknak, vágyaknak lehet átadni a főszerepet.
TörlésJutalom játéknak is felfogható a mostani állapotod. Így még egyszer megélheted a saját színeidet, hódolhatsz a kedvteléseidnek és művészi vágyaidat most beteljesítheted. Tudom, hogy súlyos ára van ennek a szabadságnak. Mégis azt hiszem ennek is meg van a maga szépsége.
A szolgálat és az alkotás egy teljes életpálya kört ír így le. Keveseknek adatik meg, hogy mindkettőt megvalósítsák! Neked azt hiszem sikerül.
TörlésJó munkát és hosszú szép életet kívánok hozzá!
@stali: azt hiszem, az én nosztalgiámban is benne vannak a "régi békeidők"! Algériában ugyan nem volt fenékig tejfel a tanítás sem (közös blogunkon is megírtam az 1974-76-os éveket), de akkor is szerettem. ..
Törlés@Györgyi: A mi életünket Gilbert-é "dominálta", mondhatnám: szerencsére, mert ezt a tényt már akkor be kellett kalkulálni, amikor elfogadtam a választást, hogy elmenjek M.o-ról, a szakmailag bizonytalanba. Ő mindig is az önállóságomat támogatta... De nemigen volt munkalehetőség...
TörlésA második bejegyzésed nagyon intuitív! Köszönöm.
Berlin, jesszus! Olyan sok? Nem csodálom, hogy nem tudtad megszokni. Viszont csodálom a kitartásodat.
VálaszTörlésSok, de ez még csak a kezdet volt! A kitartás? Kellett. Ha már választott az ember, legyen hű önmagához...
TörlésNyilván volt valami ellensúlya is...
Persze, Flora, belátom. Ha van szeretet és szolidaritás, akkor az egész működik. :)
VálaszTörlésVálasztás és bizonyos egyensúly kérdése, mint a legtöbb működő házsasságban, gondolom... Te foglalod össze a legjobban...
Törlés