Pár napja olvastam el a Nouvel Observateur jónéhány oldalas dossziéját a következő címmel: Milyen a jó tanár? Igy tanévnyitó táján visszatérő téma. Mindenki volt diák. Szerencsés esetben találkozott olyan tanárral, aki meghatározó szerepet játszott életének későbbi alakulásában, estleg még elhivatottságott is ébresztett benne. Tragikusabb esetben örök életre aláásta önbizalmát.
Nekem is voltak emlékezetes tanáraim. Név szerint is megemlíthetem őket, egynéhányuk már nem is él. A rajzolás, festés iránti érdeklődésemet, sőt érzékemet Tóth Emma rajztanárnőnk ébresztette fel 10 éves koromban, mégpedig azzal, hogy legnagyobb meglepetésemre megcsodálta az első órán föstött három szerény almámat... Mindig (azóta is) életszükséglet volt számomra a biztatás, anélkül szárnyaszegetten tengődtem... Ha azonban őszintének tűnő lelkesedéssel találkoztam, kinőttek a szárnyaim, és kifogyhatatlan energiával töltődtem fel!
Az irodalmat hatodikban Bódai Eszter szerettette meg velem. Sajnos a későbbiekben inkább favágó-tanfolyammá változtak az irodalom órák, s az egyetemig, Szőke Györgyig, Han Annáig kellett várakoznom, hogy újra eltölthessen az izgalmas lelkesedés.
Ezek az emlékek nyilván meghatározóak a későbbi tanári gyakorlatban, de egyéniségünk is döntő. Nem szerettem pl. a tanár-haver kapcsolatot. Úgy éreztem, inkább a kölcsönös tiszteletre kell alapozni a közös munkát, amelyben mindenkinek megvan a fel nem cserélhető szerepe. Én a diákokat soha meg nem aláztam. Még ha rossz jegyet kellett adnom, akkor is muszáj volt valami biztatót találnom, aminek mindketten örülhettünk és perspektívát adott. A követelmények alapja szerintem a megtámadhatatlan szaktudás és a gyerekekbe vetett bizalom. S egyvalami mindenek fölött: a diák érezze azt, hogy a tanár szereti, amit csinál! Ha azt a látszatot kelti, hogy kényszermunkát végez, képtelen lesz érdeklődést kelteni bárkiben is! (Láttam olyan irodalom-tanárt, aki azzal dicsekedett, hogy egy könyvet se nyit ki egy évben!)
Kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, bár számomra kifogyhatatlan a téma. Tudom, hogy e blog olvasói között sok a tanár, s talán megértik, miért gondoltam mindig is, hogy ez a világ legkiváltságosabb mestersége: élő anyagot formálunk, hatásunk - a jó vagy a rossz - életre szóló lehet. A "Holt költők tásasága" c. filmet többször is láttam, s annál a jelenetnél, amikor az osztály a padok tetejére állva búcsúzik John Keating-től, változatlanul mindig mélyen meghatódom...
Örülök, hogy a blogjára találtam! Köszönöm hasznos tanácsait, meglátásait... Jó egészséget, szép napokat kívánok: Márta
VálaszTörléshttp://iskolakishegyes.blogspot.com/
Megnéztem, kedves Márta! Nagyon érdekes és ösztönző ötlet, munka! Szép napokat Kishegyesen is!
TörlésÓh, olyan emlékeket ébresztett ez az írásod, de jó
VálaszTörlésigen, nekem is vannak meghatározó tanáralakjaim (édesanyám első osztályos tanító néni volt, de nem az Ő iskolájába jártam)
aztán a középiskolás, meg a főiskolai oktatóim némelyike nagyon sokat jelentett...: hirtelen eszembe jut (kellene írnom Róluk, mert elvesznek) a szelíd Márta rajztanárnő, aki komolyan értékelte a rajzaimat (egyik festményem mind a mai napig az iskola falán lóg), a magyar-szakos (de életbölcs) magyar tanárnőm, aki érettségi előtt halt meg rákban (és csak a temetésén tudtuk meg, hogy van egy ikertestvére), a pályakezdő osztályfőnököm, akivel csaknem egyidősek voltak a diákjai, meg a csodálatos hangú Lukácsi Huba (milyen szerelmes voltam bele:))))))
Én is azért említettem meg őket, mert megérdemlik és így, ha szerényen is, de kis "emlékművet" állíthatok...
TörlésA kamaszkorban olyan fogékony sokmindenre az ember: ez mindig csodálatot ébresztett bennem...
Köszönöm szépen a gondolatokat!
VálaszTörlésÉs a helyet, hogy megemlíthetem Gyöngy Imrénét, az első osztályos tanító nénimet, aki a betűket ismertette meg velem, és azóta is imádok olvasni. Bacskai Miklós tanár urat, középiskolás osztályfőnökömet, akinél szebben senki nem szavalta a finn himnuszt és Dobrossy Györgyöt, aki középiskolában volt a kollégiumi igazgatóm, és akinél emberségesebb, diákszeretőbb emberrel azóta sem találkoztam.
Én is neked, Betti! Ezek az "építőkövek", amelyek bennünk maradtak örökre...
TörlésSzerettem, aki sokat követelt, és mellé igazi ember volt.A sok közül két nevet említek: Balogh Sándorné, Éva néni és Vadász Béla tanár úr, az osztályfőnökünk.
VálaszTörlésFöldrajzot és történelmet tanulhattam tőlük.
Én is szerettem, ha valaki magasre helyezte a mércét, mert így segített abban, hogy megpóbáljam "felülmúlni" magamat... Persze csak akkor, ha cserébe éreztem a bizalmát.
TörlésAkkor nem nagyon tetszett, mert a diák inkább a dolgok könnyebbik végét akarja gyakran megfogni, ha a nagy a túlterhelés. Felnőtt fejjel látom igazán, hogy kitől mennyit kaptam. Voltak lógós óráink is, most tudom, mennyit veszítettem.
TörlésAkinél "lógni" lehetett, azon momentán megkönnyebbültünk, de nem tiszteltük végül is...
TörlésA Holt költők társasága c. filmet nagyon szeretem.Én is meghatódom a végén, tulajdonképpen a könnyem is csorog...
VálaszTörlésNekem is, minden alkalommal...
TörlésFlora, most elindítottál valamit. :)
VálaszTörlésKedves Akimoto, nem vagyok naív, tudom, hogy most bizonyára sokkal nehezebb a tanítás, mint az "én időmben", jó negyven évvel ezelőtt... Az iskola a társadalom lecsapódása kicsiben, mondják a nálam okosabbak. De ha valaki szereti a tantárgyát és a gyerekeket, lehetetlen, hogy ne jöjjön ki belőle valami!... (ld. Zé, akiről gyanítom, hogy illik rá az utóbbi eset, még ha sokszor ostorozza is a munkakörülményeket és a vezetést...)
TörlésHűha! Annyi minden van, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, de rövid leszek. És főleg nem akarok okoskodni. Ha felmerülne a gyanú, tessék nyakon vágni. :)
VálaszTörlésAbban azt hiszem, talán mindenki egyetért ebben a bonyolult témában, hogy a kiindulópont az ember. Nem a hibátlan tárgyi tudása, nem a hibátlan módszertani képzettsége, hanem a hibátlan embersége.
Csak jó emberből lesz jó tanár, én azt hiszem. (Most nem akarom itt magyarázni, ki a jó ember, biztos lehetne rajta vitatkozni két hétig, de elégedjünk meg ennyivel.)
Minden más ezzel összefügg, de utána következik. a szakmai igényesség, a morál,a módszertani felkészültség stb.
Ha bárkitől azt kérdezzük, ki volt a jó tanár, ilyen emberekre fog emlékezni az életéből.
Semmiféle pillanatnyi helyzet, se gazdasági, se technikai, se facebook, se mit tudom én, mi, nem tudja felülírni az embertanár emberségét. Aki ezt az első szintet teljesíti, kitalálja, mi legyen a teremben.
Azért azt viszont jó tudni, a jó ember nem jelent tökéletes embert. Hibázni mindenkinek szabad. (Ahogy a szüleim mondták, csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit.)
Kedves Zé, egyetértek veled abban, hogy az "emberség" nagyon fontos! Kiválóan felkészült, de ezen a téren gyenge tanár sokat árthat! Mégsem választanám el a kettőt... Mindenkinek volt "kenyérre kenhető" tanára, aki miatt mégis éhen maradt, ha szakmailag nem ütötte meg a mércét. Mert a szakmai tudás is példaadó!
TörlésLegjobb, ha mindkettő megvan egyenes arányban!
Igazából nem valami "kenyérre kenhető" emberre gondoltam. :) És persze, hogy a szakmai tudás borzasztóan fontos. Példát ad, valóban.
TörlésTermészetesen igazad van (de túlsáosan vonzott a "kenyérre kenhető" és az "éhen maradás" párhuzama...)
TörlésCsatlakoznék Zéhez, elsősorban egy 'hűhával":)Mert rengeteg dolog jutott eszembe itt. (Már tegnap reggel, de félbemaradt au írás, menni, dolgozni kell, idő az "sosenem" nincs mostanság, de ma már muszáj írni.)A "Holt költők padraállós jelenetén századszor is pityergők" klubjához magam is csatlakoznék ugyanis:)))
VálaszTörlésA carpe diem-re a film óta próbálok tudatosan is figyelni. Hogy ne a múltba fussak mindig, és közben ne várjak mindig arra a jóra,célra, ami közeleg. Mert nem az elérendő Ithaka, hane az út odáig, ami fontos.
Jaj, elkalandozom, ez egy komment! És feltétenül ide kell még írnom Szabó Károlyné Magdi néni nevét. Az elsős tanító nénimét. Ötvenedmagammal, egy olajos padlójú, vaskályhás teremben tanultam meg tőle olvasni, írni, számolni. Megtanultunk mind...Jól. Értőn. A butuskák is. És közben ember volt, igen Zé, ez (lenne)a lényege a tanárságnak.
A többieket, a kedves, okos, szeretnivaló, tisztelnivaló tanáraimat is ideírnám. Teljesség igénye nélkül: Magassy Laci bácsi, akinek talán a József Attila imádatomat is köszönhetem, Takács(né)Anci néni a német tanárnőnk nem tudpm, szakmailag, vagy emberileg volt-e kiválóbb (és szigorú, ez is kell, és jó), Ferincz Éva,a kis törékeny, az egyetlen osztályfőnök, aki telitalálat volt/lett volna nekem, ha el nem költözünk/, Ambrus Géza bácsi, pedig utáltam a földrajzot:), Neumann Ede, a gimis énektanárunk,sose lógtam volna az órájáról, (pedig lehetett)mert nem éneket, hanem életet, művészetet, kultúrát tanított.
És persze Zé minden sorával egyetértek, innen a diák-oldalról:)
/A rossz tanárokat meg ne is említsük. Mert bizony ilyen is van. Nem a hibázókról beszélek.../
rhumel
"Mert nem az elérendő Ithaka, hane az út odáig, ami fontos"... Mióta ezt felfedeztem, jobban érzem magam én is!
TörlésÖrülök, hogy jónéhányunknak eszébe juttattam régi kedves tanárait!
A diáknak szárnya nő, ha érzi, hogy szeretik!
1. A nemzet valamennyi napszámosának tisztelet. Mégis megemlítem, hogy az „egyik” szó lényeges a spot címében. Merthogy az összes szülő nevel, az összes jóérzésű ember hat környezetére és emberséget áraszt maga körül amellett, hogy véghez viszi mindazt, amire teremtve van, azaz kibontakoztatja a benne lévő, természetéből folyó adottságookat, tehetségeket: azaz építi a világot (és nem rombolja).
VálaszTörlésFogjunk össze, építők!
Valóban, Mick, az egész élet nevel, jóra is, rosszra is... A tanárnak, tanítónak ez "csak mestersége", azzal együtt, hogy még speciális ismereteket is töltögessen fejekbe, szívekbe...
Törlés