Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 12., szerda

Tervek, tervek...

   Mostanában gyakran elmélkedtem az öregedésről francia és magyar nyelvű blogjaimon egyaránt. Időnként meglegyint a  baljós sejtelem szele, főleg miután anyával beszéltem telefonon... Ilyenkor igyekszem orvosság után nézni, mégpedig patikában, kuruzslónál nem lelhető szert keresek, valami olyasmit, aminek terv, ötlet, munka a neve... 
   A múltkoriban beszélgettem erről egyik ismerősömmel, akinek férje súlyos, gyógyíthatatlan beteg. Ismerős előttem a még nagyon is közelinek tűnő múltból a nap 24 órájának szinte minden percét betöltő gondoskodás, aggodalom... S az azt követő feneketlen űr, melyet ki kell tölteni. Ki hogyan tudja. De ha már megkérdezte, elmondtam az én mezsgyémet.
    Mindenekelőtt elhatároztam, hogy nem járok senkinek a nyakára vigasztalásért (sikerült is tartanom, s furcsa módon annál többen jöttek felém). Inkább megpróbálom felfedezni és értékelni azt a felbecsülhetetlen ajándékot, amit mindennek ellenére az élet jelent, ha már Őt megfosztotta tőle a betegség... Mintha helyette is kötelességem lett volna élni... Úgy éreztem, hogy rám hagyta kifogyhatatlan és kihasználatlan energiáját. S főleg azt az érzést, hogy minden perc drága s egyre gyorsabban illan el...
   Az előbb készítettem el a december végéig esedékes tervek listáját. Csak a legnagyobb energia-igényűekből összejött vagy hét! Nagyjából már elköteleztem magam a megvalósításukra, mert szükségem van az effajta béklyókra, hogy ne maradjanak terv állapotában. Tudatában vagyok egyik fő fogyatékosságomnak: energiám nagy része gyakran kimerült a tervek kovácsolásában, s megvalósításukra nem maradt egy morzsa sem...  

28 megjegyzés:

  1. ez milyen ismerős

    valahogy nekem is vannak kisebb -nagyobb (mégnagyobb) ragyogó ötleteim, terveim, jó sok is, ...

    aztán valaki menedzselhetné, és akkor meg valósulna mind:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondoltam már arra, hogy ha valami "menedzser" kezébe venné a gyakorlati részét... Dehát ez a szabadság ára...

      Törlés
  2. Névtelen13/9/12 06:27

    "a nap 24 órájának szinte minden percét betöltő gondoskodás, aggodalom... S az azt követő feneketlen űr" - ezt meg én értem nagyon, így felelek a rigóknál írt kommentedre. Az idő nem halványítja el ezeket a fájdalmas emlékeket, huszonévek múltán sem...
    Nagyon szépen és különös pontossággal írtad le ezeket a fenti sorokat. Érdemes elgondolkodni rajtuk. Helyettük (meg persze az ifjakért, gyerekeinkért) is élni kell, igen ez az, ami a nehéz időkben és helyzetekben erőt ad. A múltba és a jövőbe kapaszkodva válik élhetővé és tervekkel telivé a jelen.
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A múltba és a jövőbe kapaszkodva válik élhetővé és tervekkel telivé a jelen..." Minden benne van.
      A gyerekekre főleg nem akartam támaszkodni, hogy vígasztalásom rettenetes súlyát ne helyezzem a vállukra. Jöjjenek azért, mert szeretnek itt, ne pedig kötelességből... S jönnek.

      Törlés
  3. Névtelen13/9/12 07:13

    Amit nem engedtem meg magamnak: megélni, ami természetes velejárója lenne, a feneketlen űrt. Ezt ellensúlyoztam az utazásokkal, és bevallom, rákaptam az úti beszámolók gyönyörűségére is, hiszen a blog erre is nagyon alkalmasnak bizonyult.
    A jelenemet ismeritek, de míg máig eljutottam, valóban a múlt és a jövő alkotta a jelent. Hiszen az élet az élőké, bármily közönyösen halad tovább a világ.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig, ellenkezőleg, be akartam járni a "feneketlen űrt", hogy megszokjam "saját társaságomat"... Az utazásokba nem akartam menekülni, mert úgy éreztem, hogy nem oldana meg semmit, csak elodázná a szembenézést a valósággal. S számomra (!) mégiscsak az a legjobb megoldás, ha megfordulok és szembenézek az "ellenféllel"...
      Csak így tudtam az életben is megmaradni, hogy nem menekültem el a valóság elől...

      Törlés
    2. Névtelen13/9/12 11:32

      Nem a valóság elől mentem. Magam elől.
      stali

      Törlés
    3. Miben látod végül is a különbséget, kedves Stali?

      Törlés
    4. Névtelen13/9/12 13:14

      Az utazások kiléptettek a mindennapokból, melyekben remekül berendezkedtem az egyedüllétre. Az utakon is leginkább egyedül mászkáltam, de tudatosan kerülve a mindennap taposómalmát, izgalmas felfedezésekkel a hiányt eltakarva. Mert élni kell, mint mondtam. Nekem ezzel sikerült. A blogvilág meg megmutatta, sokan vagyunk hasonló helyzetben, s lám, többen túlélték. A valóság meg ott élt velem, még akkor is, amikor legszivesebben nem vettem volna tudomásul.
      stali

      Törlés
    5. Örülök, hogy sikerült: neked így, másnak máshogyan... (Az utazást már csak anyagi okokból is mérlegelnem kellett... Ezért úgy határoztam, hogy "belső tájakon" fogok felfedező utakra indulni, ott is volt jócskán ismeretlen hely...)

      Törlés
    6. Névtelen14/9/12 06:09

      Itt létezik az özvegyi nyugdíj intézménye. Eredetileg azt fordítottam minden hónapban hét végi utazásra.
      stali

      Törlés
    7. Itt is van. Szerencsére.

      Törlés
  4. Tegnap már olvastam a gondolataidat, de nem volt erőm reagálni.
    Annyira érdekes, hogy a napokban is, de az utóbbi években én is sokat gondolok az öregségemre.És arra,amit írtál,hogy minden perc drága és egyre gyorsabban illan el.Már igenis megválogatom a programokat, nem megyek el valahova csak azért mert program van.Kincsként élem meg a napokat és tényleg nagyon hamar illannak el az évek.....
    Múltkor lányom fáradtan talált itthon és megjegyezte,hogy majd valamelyikőjüknek haza kell költöznie,ha megöregszünk.Mondtam nagyon határozottan,.hogy ide ugyan nem.:)))))----persze nem lehet tudni,hogy mit hoz a jövő.-----

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon érdekes, amit a végén felvetsz a lányod javaslatával kapcsolatban. Magam is ott tartok egyelőre (bár, ahogy mondod, a jövő titok), hogy nem szeretnék súlyként nehezedni senkire, se öregek otthonában vegetálni...

      Törlés
    2. Névtelen13/9/12 11:32

      Jobb is, hogy nem látjuk, még mit fogunk meg- és átélni. Azt sem, hogy ezzel kinek, milyen feladatot adunk, s mi magunk hogyan viselkedünk majd, akkor, ott, stb. (Van példa előttem is. Általam megélt, az átélője számára nem élet, de ragaszkodott hozzá. A nagyanyám volt.)
      stali

      Törlés
    3. Én is csak most beszélek ilyen "hetykén"... De majd ha esetleg magatehetetlen leszek, mindenben másra utalva, nem kapaszkodok-e majd minden percbe?... Ki tudja? Nem szeretném, de ki tudja...
      Igazad van, jobb nem tudni előre.

      Törlés
  5. Tudtam,hogy valamit kihagytam az előbb: olyan sok embert kísértem már élete utolsó útján végig,vagy majdnem végig, bár lehet,hogy nem sokat, de azért nem is egyet.....Ezek fájdalmas állomások, de én nagyon sokat kaptam ,tanultam belőlük.....Félni egyáltalán nem félek az öregedéstől,bár amikor az ember lánya már túlvan élete felén,akkor egészen más minden.Nem rosszabb, de más.
    Majd idézek erről egy gondolatsort nálam a napokban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, én is azért témázok (siránkozok) ezen annyit, hogy hozzászoktassam magam a gondolathoz... Hogy megbéküljek vele...

      Törlés
  6. Saját gyerekem, családom( testvér, de még igazán távoli rokon sem) sincs igazán. Másnak sem akarok majd terhére menni, az öregek otthona sem olyan kívánatos.
    Eszembe jut nekem is a jövő.
    Elfogadható öregek otthonát kell keresnem mégis, ha megérem azt a kort, amikor nem lesz más lehetőségem.
    Kellene valahogy óvni az egészséget, hogy ne jöjjön el nagyon korán az a kor, amikor már tehetetlen leszek.
    Hogy a halál közeledtét hogy " élem" meg? Várom vagy az időt húzom még mindig? Majd ott és akkor fogom megtudni, illetve már korábban is felsejlik majd ez a tudás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha arra gondolok, hogy ezelőtt pár évvel ezek még oly távoli, csak másokat érintő távlatok voltak, hogy szinte eszembe se jutottak...

      Törlés
    2. Most jutottam el abba a korba, hogy egyre gyakrabban. Elidőzni sem akarok sokat ennél a témánál, nehogy siettessek bármit is, de szemet hunyni sem lehet felette. Engedem, hogy jöjjön vagy távozzon a gondolat.

      Törlés
    3. Nem kell siettetni, az igaz...

      Törlés
    4. Eleinte nagyon szorongtam ha a halálról kellett gondolkoznom. Durva terápiára fogtam magamat. Egy gyerek kórház onkológiájára bejártam segítőnek. Sok mindent tanultam a gyerekektől és a halálról, de valahogy nem lettem bölcsebb. Aztán pár éve közölték, hogy nagy a baj nálam. Végre megértettem, hogy nem a halál folyamatát nehéz elfogadni, hanem azt az érzést, hogy az ember ott áll majd a végső megmérettetésen és attól szorong, hogy milyen ítéletet kap az itt eltöltött időről?
      A másik gondolat amiről írsz a kiszolgáltatottság érzése. Na attól valóban rettegek. Senki terhére nem szeretnék válni.!
      A harmadik gondolat ezzel kapcsolatban, hogy az egész téma csak addig érdekfeszítő, ameddig nem rendezzük magunkkal a számlát. Utána már nincs félelem, alkudozás. Akár még boldog mosoly is lehet a vége. Jó munkát végeztem . Jöhet a pihenés, mert megérdemlem.
      Hát ha minden jól megy ilyen véget kívánok mindannyiunknak!

      Törlés
    5. Az életben minden jó valamire. A kiszolgáltatottság rádöbbenthet, hogy az Úr azt kívánja, hogy már ne csináljak semmit. (egy idős jezsuita élte meg ezt). A magatehetetlenség igaz alázatra taníthat. Arra, hogy képes legyek elfogadni, nem csak adni. ez sokaknak alig vagy egyáltalán nem megy. Márpedig szegényen jöttünk a világra, és amink van, azt kaptuk. Elfogadjuk-e, vagy lázadunk, ez itt a kérdés.
      A két felvetés egyike sem könnyen megemészthető valami.

      Törlés
    6. @Györgyi: forgatom a fejemben mind a három gondolatodat. Hiába, amíg nem szembesül vele az ember közvetlenül, a saját számlájára, addig távoli vagy közelebbi absztrakció marad...

      Törlés
    7. @Mick: "A magatehetetlenség igaz alázatra taníthat. Arra, hogy képes legyek elfogadni, nem csak adni. ez sokaknak alig vagy egyáltalán nem megy." Ebben nagyon igazad van.

      Törlés
  7. Névtelen14/9/12 21:48

    Szép,nagy,nyugodt,altatlan Álom/Jó barát legyen a halálom!"-fohászkodott
    ígyen Ady.Megkapta? Nem tudom.Titok.
    Utazás? Azért jó,mert a tér idővé vátozik.Minden messzinek túnik,
    Die Zeit ist ein wunderbarer Ding. Vö.Der Zauberberg,by Mann Thomas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki a maga módján képzeli el: mély álom, feneketlen mélybe ugrás vagy mindössze egy "állomás" a sok közül... Sokszor mondtam már, hogy ha lehetséges, visszajövök elmondani mi az igazság a sokfajta spekuláció körül...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...