Morózus év eleje: jöjjön ilyenkor egy kis Illyés! Nem tudok vele betelni, okos, az öregedés velejébe látó könyörtelenül pontos önmegfigyeléseivel. Valahogy úgy érzem, mint amikor még önmagamat véve modellnek, saját szemembe kellett mélyednem, hogy egyszerre legyek a modell és a művész-jelölt, aki önmagát is megalkotja...
 |
A másik kép már jóval később, talán Berlinben, vagy még azután készült, talán már a nyolcvanas években?...
Az önarcképben az a különösen izgalmas, hogy nem kell a modellnek tetszeni. Ritka az a személy, aki nem szeretné, hogy a róla készült rajz vagy fénykép előnyös oldaláról mutassa meg: ilyenkor beszélünk sikerült képről...
Az önarckép ritkán hízelgő. A festő ilyenkor a hasonlóságon túl még mélyebbre szeretne ásni az igazság keresésében, de ugyanez a helyzet az íróval is. Mintegy megérteni a látható felszín alatt morajló lényeget.
Mintha van Gogh inkább megbocsátott volna önmagának, mint te. A többi festő-önarcképről nem is beszélve.
VálaszTörlésÉn azért derűsebbnek, megengedőbbnek látlak, ha szabad hozzászólni.
Mindenki "derűsebbnek, megengedőbbnek" lát, az igaz. Lehet, hogy az is vagyok lényegében. De az önarcképeken mást keres az ember. Nomeg, amikor erősen koncentrál (s ez legtöbb festő önarcképén érezhető is!) az ember, nincs ideje derülni...
TörlésA festők mindent másképpen látnak.
VálaszTörlésHa nézem őket, néha "átélem" gesztusaikat, megérzéseiket...
TörlésLátom a lényeget, melyre valószínűleg "rá is erősítettél", hogy átadhasd az üzeneted a "felszín alatti lényeget" nekünk a műélvezőknek.
VálaszTörlésLeírom, én hogyan látlak most. Ez persze az, amit én kialakítottam magamnak rólad így távolról és valahogy mégis közelről:
Okosan kritikusnak éreznek sok-sok kimondott és kimondatlan érzéssel. Ez utóbbiakat dolgozod fel fel belül,ami kiül az arcodra akaratlanul is, és megszűröd, mi mondható ki és hogyan. Ügyelsz a "lényeg" pontos, összeszedett átadására. Intelligenciád őrködik az érzelmeid valós kimutatása felett idegenek körében. A családod körében fel tudsz oldódni, az unokákkal együtt pedig elolvadni, amire igazán vágysz. Így szeretve lenni és így viszontszeretni.
Mert valójában az érzelmek embere vagy.Csupa-csupa érzés, szeretet, aggódó törődés.
Sokmindent igen pontosan látsz, kedves Éva. Elismerem. Nem szeretem csak úgy kiadni magam pőrén ("se donner en spectacle" mondja a francia nyelv), majdhogynem "szemérmetlenül": az érzelmeket előbb igyekszem a mélységekben feloldani...
TörlésAmúgy meg, úgy vagyok vele, mint majd minden blogíró, Adyval: "szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak..."
Jól van ez így, Flora!
VálaszTörlés:-)))
TörlésAz első képeden a kamaszok duzzogó indulata vádló tekintete néz ránk. A második képen a kíváncsiság dominál a szemeidben. Az a melegség nem tudom hol rejtőzik ezekben a képekben amit itt a blogon érzünk belőled? Illetve, amit a mostani fotóid oly kedvesen visszaadnak.
VálaszTörlésÉrdekes lenne látni egy napjainkban készült portrét, amit festesz magadról!
Kedves tőled, hogy megmutattad a képeidet.
Az első nem is annyira a "duzzogó indulat" (nem szoktam kamaszkoromban sem...) látszott - legalábbis szándékomban -, hanem a dolgok mélyére hatolásának kíméletlen akatata... Meg az, hogy nem kell a modellnek "kedveskedni"...
TörlésA mostaniban is látszania kell majd a koncentrálásnak, hiszen saját képmásunkat fürkésszük a tükörben...
Hmmm ... igen, tényleg érdekes, az ember mennyire nem elnéző, nem megbocsátó önmagával szemben. Én is szívesen megnéznék egyszer egy mostanában készült önarcképet. :)
VálaszTörlésTulajdonképpen elég "jóban vagyok" önmagammal, ami persze nem zárja ki az őszinteséget...
Törlés:::))) Igen, én is ezt gondolom. De olyan szigorúan nézel ki a második képből! :)
TörlésKoncentrálok...
Törlés