Tegnap este tettem fel ezt a képet a francia blogomra. Vaku nélkül fényképeztem le a kertet a konyhaablakból.
Már többször is előfordult, hogy megtorpanásra késztet a hóval borított kert látványa éjjel. Ki kell várni, míg minden lámpa kialszik a környéken, s ilyenkor az az érzése támad az embernek, hogy a hó világít! Selymes, opálos fénybe burkol mindent, elmosva a kontúrokat. Egyszercsak minden zaj, minden szenny, minden hervadás vastag puha fehér takaró alá kerül... Mintegy más dimenzióba lép a világ, ahol megpihenhet...
Hó-világ-itt, túlvilág ott... mondja a fej ott a hóban (lent középen).
VálaszTörlésIgen, az a bizonyos púp a hó alatt egy kis kő bárány: neki kellene a füvet legelni...
TörlésAz alatt néz ki a fejéből az arc. Tán a kert szelleme? Kőbárányokat csak köfűvel, azt is mérsékelten.
TörlésAkkor értem már, miért kell mégis nyírnom a füvet...
TörlésSzeretem a hó éjszakai opálos fényét és a kissé fémes illatát. A hófelhős gyöngyházfényű sötéten is derengő eget is.A hó egyértelműen lelket pihentető.
VálaszTörlésIgen, mindig megtorpanok e gyönyörűség előtt. Az éjjel is esett hozzá pár centi. Itt, a városban elviselhető, de a tengerpart felé és tőlünk keletebbre is, komoly akadályokat okoz.
Törlés