Romain Gary

   Találkoznom kell végre négyszemközt is Romain Gary-val. Mégpedig pontosan ezzel a mellékelt regényével, amely most jelent meg magyarul (eredeti címe is nagyon szépen hangzik: La promesse de l'aube).
   Régóta kerülgetjük már egymást, pontosabban én őt. A kilencvenes évek elején, amikor Valenciennes-be költöztünk, több éven keresztül részt vettem itteni festőkkel  két hetes nyilvános bemutatókon. Megszálltuk a nagy könyvesbolt minden szintjét, és naphosszat a nagyközönség előtt dolgozgattunk, hogy kedvet adjunk nekik a festő- és rajzeszközök vásárlására. A bolt egykori tulajdonosa többször is beszédbe elegyedett velem. Olga M., rendkívüli öreg hölgy! Valódi életkorát kitalálni lehetetlen, de az évek során valahányszor találkoztam vele, soha nem szaporodott éveinek száma, sőt, néha még mintha csökkent volna, amint némi kacérsággal bevallott vagy 90-et... Apja orosz volt, a cári fehér hadsereg tisztje, így kerültek a nagy emigráns hullámmal Franciaországba (akkoriban, a rossz nyelvek szerint majd minden párizsi taxisofőr orosz arisztokrata volt...) Szerettem Olgával beszélgetni. Míg a könyvesboltot vezette, sok híres írót meghívott a városba. Közöttük Romain Gary nagyon közeli barátja lett.

   Mint említettem, legutóbb  január elején, az év első színházi estjén több mint 1 órán át hallgattam részleteket ebből a könyvből. Nagy visszhangra találtak bennem az anyja alakját megelevenítő sorai. Elgondolkodtam azon a mértéktelen hatalmon, amely egy anya kezébe kerül... Hogyan él vele, szárnyakat adva gyermekének, avagy lelki fogyatékossá nyomorítja-e, nagy részben tőle függ, akarva akaratlan. Legtöbb esetben, persze, viszonyuk nem ilyen szélsőségeket eredményez, de mindenképpen mély nyomot hagy. S magam is szembenézek néha saját képemmel, vajon hogyan sáfárkodom e hatalommal...