Keresés ebben a blogban

2013. február 5., kedd

Mindannyian múlttá leszünk...

   Ez a fénykép már a múlt, akkor is, ha két szereplője még él... 
   Az ötvenes évek elején készült. Lehettem vagy hétéves? Öcsém húsz hónappal fiatalabb, mégis majdnem nagyobb nálam. Iduska néném állt még be a képbe, éppen látogatóban a Dunántúl másik végéről, a Vas és Veszprém megye határán megbújó kis faluból, mely anya kiapadhatatlan nosztalgiája nyomán mesebeli vakációink színhelyévé lett. Anya lehetett huszonöt-huszonhat éves, Iduska néném hárommal több.
   Nem volt még akkor fényképezőgépünk  -  az elsőt Moszkvában vettem, kicsit megilletődve e kincs birtoklásától  -  ezért időnként elmentünk Etelka néni műhelyébe, ahol mindenütt rejtélyes filmtekercsek kígyóztak, s nem kevésbé titokzatos félhomály uralkodott a kulisszák mögött... Az előtérben néhány "kellék" a művészi beállításokhoz: kisasztal, régi karosszék, virágcsokor, még egy idegen paprikajancsit is magamhoz kellett ölelnem!... Két reflektor világított élesen a szemünkbe, amitől általában mindenki hunyorgott egy kicsit a képeken. Miután Etelka néni megelégedett a beállítással, mozdulatlanná dermedve kellett kivárnunk, míg előbújik a fekete kendő alól, miközben hiába lestük a megígért kismadarat... Ehelyett a még élesebb vaku csapódott a szemünkbe!
   Amikor nagyobb lettem, már én mehettem el a képekért, melyeket mindig izgatottan vártam. Etelka néni többnyire lázasan keresgélt a nagy halom klisé között: sohasem értettem meg, hogy tudta kiismerni magát a nagy káoszban... Többnyire képtelen volt a határidőt betartani, s így várakozás közben megcsodálhattam a képeken végzett utolsó símításokat: azt a bizonyos retusálást, melyet hajszálvékony kis ecsettel hajtott végre, titokzatos kis üvegcsékbe mártva, sőt, időnként meg is nyalintva a végét... Most is előttem van a sötét műhely, mélyen a képek fölé hajló fej, melyet csak a kis asztali lámpa világít meg...

14 megjegyzés:

  1. Ugyanígy fényképezett bennünket is Brunner bácsi Szegeden. Még szempillát is festett mindannyiunknak azzal a vékony ecsettel.

    Ezt a fotót jó nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan: a szempillák! Neked volt Brunner bácsid, nekem meg Etelka nénim...

      Törlés
  2. Én is láttam kifestett szájú, szempillás fotókat, és van is. Még megvannak.
    Ennyi idő után is illatuk van ezeknek a képeknek, múlt illatuk.Voltak akkor fényképészek is, a pillanat megörökítői. Mesterséges beállások, kényszermosolyok, mert mire kattintottak elfáradt az arcizom is.
    Én lemezjátszót vettem a SZU-ban sok lemezzel, nagyon olcsó volt.Hogy felpakolva jottem haza, hova tűnt sok minden belőlük azóta.
    Fényképezőgép sokáig Pajtás gép volt a szülőknek, utána valamivel komolyabb, azt már én is piszkálgathattam. Lehetett a filmet fűzögetni, és aggódni nehogy fényt kapjon kivételkor, és tekerni is kellett, nehogy egymásra fényképezzek képeket.
    Ezek az aggodalmak is a múlté már, ahogy a képek is, és lassan a szereplőik is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretném rátenni a kezem arra a csomag fekete-fehér képre, amit a SzU-ban fényképeztem, többek között Üzbegisztánban, a Krímben, Örményországban és Grúziában... A sok költözködés közben biztos helyen vár valahol!
      Szédületesen sokat változott minden ilyen rövid idő alatt! Azért még ma is eszem azzal a kés-kanál-villa készlettel, amit Moszkvában vettem 1969-ben!...

      Törlés
  3. nagyon kedves kép! és természetes is - a műtermi körülmények ellenére...
    nekem is vannak hasonló emlékeim, bár én nagyon hamar és szenvedélyesen elkezdtem fotózni, úgy hogy jóval több lett az amatőr képünk.a múltból is.. (meg az unokabátyám jóvoltából is, abból az időből amikor én még -nyilván - nem fotózhattam:)...)
    de pl az avatárom (is) a hires Hommonnai műteremben készült, de emlékszem magam is milyen elégedetlen voltam az arckifejezésemmel, és kierőltetettnek éreztem ezt a mosolyt (pedig mai szemmel már nem is, örülhhetnék egy ilyen mosolynak...ma..., nem?:)
    Apukém gyerekkori keménytáblájú fotói hátlapján meg örömmel fedeztem fel a Mai (Manó) műterem emblémáját:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen: meglehetősen jó ritmusban "halmozott egymásra" bennünket a fényképész!
      Ezek a régi képek hosszabb ideig "elállnak" tapasztalatom szerint.

      Törlés
  4. A SSZU-ból hozott Szmenám még mindig jól szuperál (volt egy Csajkám is, meg korábban német Altissám) Pillanatnyilag a 3. "modern", automata gépem mondja fel a szolgálatot. (veszem elő miondjárt a Szmenám, csak ott ki kell várni az előhivást...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem emlékszem az enyém márkájára.
      Itt már nehezen lehet fekete/fehér filmet találni, nomeg labort is hozzá...

      Törlés
    2. szines film létezik analóg gépbe is!:)

      Törlés
    3. Természetesen, de ugyanaz a probléma...

      Törlés
  5. A szád,a szemed,a mosolyod teljesen olyan mint az édesanyádé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen a képen valóban, idővel viszont, furcsa módon, egyre inkább apára hasonlítok...

      Törlés
  6. Ilyen fotót nem lehet digitális géppel készíteni. Ez művészet, a fényképészek művészek voltak, hangulata van valóban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán abban a bizonyos "várakozó pózban" rejlik a varázsa: nem a pillanatot, hanem az "időt" rögzítette...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...