Több, mint egy hetes távollét a blogvilágból... Egyesek szerint mentálhigiéniai szükségszerűség bizonyos távolság megteremtése önmagunk és a dolgaink között, hogy ne essünk az addikció, esetleg a kiapasztó megszokás hétköznapi csapdájába.
Nem én határoztam úgy, hogy böjtölni fogok egy kicsit, bár az idő kedvezne neki. A múlt szerdán váratlanul Meudon-ba mentem, hogy Lucie-t elkísérjem a lábadozás végéig. Szombaton együtt jöttünk vissza. Fiam, szokása szerint megint nagy modernizálási manőverekbe fogott telefonom, internetem özönvíz előtti, de számomra megszokott területén... Így aztán arra ébredtem, hogy mindent abba a bizonyos megfoghatatlan "felhőbe" (cloud) költöztetett, amely végtelen mennyiségben tárolja a számítógépben rejlő dolgainkat!... Csakhogy ezzel minden megváltozott, a kezdőlaptól a levelesládáig minden megszokott támpont kámforrá vált... Nincs mit tenni, új beidegződésekre van szükség: vissza semmi sem állítható, hangzott a verdikt.
Szokásom szerint először mérgesen tiltakoztam: "hagyj meg engem a kőkorszaki formámban, jó lesz ez már nekem, legalább nem vesztegetem a drága időt arra, hogy mindent újra kisilabizáljak!" A reggeli nyomott hangulatban telt, de mivel egyikünk se szereti sokáig ápolni a rossz kedvét, tíz perc múlva kiderült az ég! Sőt, kis ülepedés után még örülök is, hogy alkalmazkodási képességem az újhoz ismét próbára tétetett: lelkem mélyén félek egy kicsit az öregedéssel járó megszokás langyos csapdájától, melybe olyan sokan beleesnek az én koromban, sőt, egyesek még hamarabb is!
Először is gyógyulást kívánok!
VálaszTörlésMásodszor pedig le kell írnom, hogy ha M. belepiszkál a gépembe, akkor zsörtölődünk csak egymással. Helyesebben, akkor vágok le olyan, de olyan hiszit, hogy magam is szégyellem.Ez az igazság! Utána megbánom, de őt nem izgatja, teszi a "dolgát" akkor is.Szerinte az én érdekemben.:-) Alig várja, hogy folytathassa, és kimenjek a szobából.
Kényelmi okokból nem szeretem ha variál rajta. Utána ő elmegy, én meg nem találok semmit.
Ez még a jobb, de van úgy, hogy végleg összeomlik minden, kezdhető elölről a telepítés.
A magam tudatlansága megy át hisztibe. Ha lenne tudásom helyrehozni vagy megtalálni, amit elveszettnek hiszek, akkor nyugodt lennék.
Amúgy meg én sem szeretem a magamban,hogy ennyire félek a számtógépes új dolgoktól, minden változtatástól.
Mégis mindig inkább a régit akarom.
Azt hiszem, nagyjából egyezik a kép!
TörlésTöbbnyire erőt veszek magamon...
Utána én kezdem a békülést, mert szégyellem magam!:-)
VálaszTörlésNálunk felváltva, de többnyire egyszerre történik a békülési kísérlet. Ebben hasonlítunk egymásra...
TörlésM. nem kezdi a békülést, mert meg sem sértődik...:-) Én érzem úgy, hogy tenni kell valamit.
TörlésÁltalában, kijön mindkettőnkből, aminek ki kell jönnie... Jobb is így. Utána igyekszünk elsímítani a nyomokat...
TörlésÉn pedig attól félek, amit az utóbbi 2-3 évben tapasztalok magamon: hogy már nem érdekelnek a számtech újdonságok, pedig azelőtt kifejezetten élveztem utánaolvasni, rájönni, megoldani. És mindig azon vívódok magamban, hogy érdemes-e erőltetnem, rákényszerítenem magam, vajon azzal késleltetem a szellemi öregedést? Nem tudom.
VálaszTörlésAz a helyzet, hogy engem soha nem érdekelt a technikai oldala, sőt, egyenesen viszolyogtam tőle (nyilván nem volt igazam, de mindig is így volt...) Téged viszont csodáltalak érte, Ági!
TörlésAz agyam én is járatom, leginkább csak azért, mert ez a fajta tevékenység érdekel legjobban (néha fut a takarítás, főzés...), s ha mellesleg lassítja az öregedést, annál jobb!
Lucie hogy van?
VálaszTörlésMár visszament az iskolába hétfőn, egy hetes hiányzás után. Alice váltotta fel, kétoldali kötőhártyagyulladás miatt...
VálaszTörlésmilyen szép kifejezés: "elkísérem a lábadozás végéig"
VálaszTörlés♥