Egy ideje nagyon belemerültem Márai világába, bár még sok ajtót ki kell nyitnom ahhoz, hogy elmondhassam: otthon érzem magam. Eleinte francia fordításban került kezembe, mert amíg Magyarországon éltem, hivatalosan elhallgatták a nevét, s könyvei csak némely régi polgári lakás könyvespolcainak mélyén élték át a cenzúrát. Emlékszem, amikor anya titokzatosan mesélte, hogy lánykorában szülőfalucskája egyik nagyon enyhén jómódú elöljárójának felesége kölcsönzött neki néha egy-egy jó Márai regényt olvasásra… A hangjában megpendülő nosztalgia azt az érzést keltette bennem, hogy az a Márai bizonyára amolyan dekadens, szentimentálisan csöpögő romantikus író lehetett, akit méltán kirekesztettek a szocialista realizmus mennyországából…
A nyáron egy barátnőm arra kért, fordítanék le neki egy 90 oldalas (apró betűkkel szedett) tanulmányt Márai első németországi emigrációja alatt németül publikált cikkeiről egy készülő könyvéhez. Most pedig a jövő pénteken nálam sorra kerülő irodalmi estünkön akarom őt bemutatnil: "A gyertyák csonkig égnek" és a "Föld, föld!…" című, teljesen önkényesen választott két könyvén keresztül. Mondjuk, annyiban nem szabad a választás, hogy általában franciául is hozzáférhető címeket keresek, hogy el is olvashassák, ha sikerül kedvet csinálnom hozzájuk.
Máraiból újabban itt is elég sok megjelent, miután felfedezték a francia kiadók is. "A gyertyák csonkig égnek" (francia címe: "Les Braises" - "Parázs") színpadra alkalmazott változata pár éve óriási sikerrel ment három éven át Párizsban. Valóban, a regény nem más, mint egy végetérhetetlen párbeszéd - sőt, inkább nevezném monológnak, hiszen a Tábornok nem is igényli, hogy Konrád közbeszóljon, főképpen maga akarja kimondani, ami negyven éven át érik benne.
A másik könyv kapcsán meg azt fogom feszegetni, hogy mennyiben lehet író valaki anyanyelvén, idegen környezetben, anélkül, hogy lenne olvasója…
A másik könyv kapcsán meg azt fogom feszegetni, hogy mennyiben lehet író valaki anyanyelvén, idegen környezetben, anélkül, hogy lenne olvasója…
Olyan kínlódás lehetett Márainak ez a vákuum, mint a gyereknek, aki a férfibiciklin még csak „váz alatt” átnyúlva tudja hajtani a pedált. Csaknem idétlen helyzet az ilyen.
VálaszTörlésAzt írja, hogy csak anyanyelvén tud író lenni… S majd 40 éven át, a haláláig idegenben írt, magyarul…
VálaszTörlésTe, aki írsz, Mick, mit gondolsz, tudnál idegenben, más nyelven?… Az író nagy vágya, hogy eljusson az olvasóhoz, aki reagál...
Persze, hogy azt írja. Vannak olyan foglalatosságok, amelyek csak nagy rugalmassággal képzelhetők el új nyelven egy választott hazában. Egy magyar színész, mint Kabos Gyula, írók, mint Molnár Ferenc vagy éppen Márai sikerességük, ismertségük pillanatok alatt szertefoszlott. Úgy érezhették magukat kint, mint a partra vetett hal. Talán ha hamarabb a célországba kerülnek, más lett volna a helyzet. Ha most kikerülnék, nem volna esélyem megtanulni elfogadható szinten egy nyelvet sem. Egyszer Franciaországban lányom két helyi nőt fogadott. Mivel én kezdő vagyok franciában, elvonultam a laptophoz, hogy napi posztomat begépeljem. Odajöttek a vendégek. Kérdeztem, mit szeretnének tudni, hogy miről szól a poszt? Á, nem. De még sose láttak magyar írásképet. Hát én megmutattam nekik. Majd készítettem egy fotót a társaságról barátságból, s búcsúztak.
VálaszTörlésNeked megadatott, hogy bedolgozd magadat a franciába Gilbert révén és huzamos ott tartózkodásod révén. Márai más körülmények közül érkezett. Itthon dédelgetett, elismert zsurnaliszta, jó tollú, befutott író volt. Rajta csak halála után segített pl. az olasz műfordító, aki révén a gyertyák csonkig égnek c. könyve gyorsan bestseller lett.
Igen, azt hiszem igazad van: sok minden függ a nyelvi szinntől. De nemcsak attól… Hanem attól is, mit éltünk át az adott nyelven… Engem a francia nyelv a magyarban átélt gátlásaimtól is felszabadított. Magyarul soha nem vetemednék írói kísértésekre! Legfeljebb álmomban...
TörlésKönyvcím kis kezdőbetűvel, de slendrián vagyok!
VálaszTörlés"...bár még sok ajtót ki kell nyitnom ahhoz, hogy elmondhassam: otthon érzem magam." De jó ez a megállapítás! Vannak írók, akiknél otthon érzem magam. Márai is köztük van, Németh László és Thomas Mann. De ha Németh László Iszony vagy Gyász c. könyvét olvasom, a nyakas parasztvilág egy-egy szereplője, a leírt környezet, Kárász Nelli a világban elvegyülni nem tudó egyénisége gyerekkoromból a mába is áthúzódó, mélyen gyökerező élményeit tárják elém. Körülöttem éltek és élnek ezek az emberek. Őt olvasva értem meg igazán minek voltam, és egy -egy jellemben minek vagyok ma is részese. Hálás vagyok az íróknak.
VálaszTörlésÉva, nagyon jól összefoglaltad, amit egy elmélyült olvasó érez. Az ízlésünk is sokban megegyezik!
Törlés... nehezen!
VálaszTörlésEgyben tragikus és csodálatraméltó Máraiban, hogy évtizedekig írt egy olyan nyelven - a számára egyetlen lehetségesen - melyet körülötte nem értettek, s művei csak halála után juthattak el tulajdonképpeni olvasóihoz...
Törlés