Ritmusváltás...

Fiammal szinte teljesen ellentétes a temperamentumunk. Őmaga állandóan százkilométeres sebességgel száguldana előre (ahogy ez a Nyilasokhoz illik!), rólam pedig lassanként a mozdulatlanság szobrát lehetne megmintázni... Nagyon szeretjük egymást, még akkor is, ha a fentnevezett ellentét néha feloldhatatlannak tűnik. Először is minden erőmmel és jó vagy rossz érveimmel ellenállok, majd végül örülök, hogy sikerült véghezvinnie ki nem fogyó ötleteinek legalább egy részét...

Az idő előrehaladtával egyre inkább irtózom a mindent felborító változásoktól, a bútorok eltologatásától, a ritmus váratlan szökkenéseitől. Azazhogy nem is ilyen egyszerű. Nem magától a változástól idegenkedem, hanem megvalósításával járó kellemetlen felfordulástól... Ezért csak álmodozok néha arról, hogy ki kellene selejtezni jónéhány dolgot, melyek úgy nehezednek az életemre, mint az ólomsúlyok. Visszafelé húznak, szinte teljesen értelmetlenül. Mégis béklyóban tart ez a tehetetlenségi erő (amely viszont a Mérlegek sajátja!), nem enged mozdulni sem, és minden energiám kimerül a steril elképzelésekben...

Az itt töltött három napja alatt fiacskám szinte teljesen átrendezett két szobát, le- és felvitt 36 lépcsőfokon át vagy 50, könyveket tartalmazó dobozt, melyeknek a megmozgatásától is irtóztam. Ennek következtében végre muszáj volt kiselejteznem vagy 30-40 képet, melyeket látni sem akartam már, de inkább rájuk csuktam az ajtót... Alig bírtam megakadályozni, hogy még a nappaliban is táncra ne perdítse a bútorokat...