Keresés ebben a blogban

2013. január 19., szombat

Régi moszkvai emlék


   Amikor így tényleg hasonlít a télre január  -  itt, az Óceánhoz nem túl messze, ritkán süllyed 0° alá a hőmérséklet, s a hó se gyakori  -  mindig eszembe jut az 1969-70-es negyedik egyetemi év, melyet Moszkvában töltöttünk. Reggelenként, még sötétben, gyalog tettük meg a húsz perces utat a Пединститут имени Ленина felé a csúszós, behavazott járdákon, melyeket soha nem söpört le senki, s be sem szórt se homokkal, se hamuval, mint otthon. 
   A hó akkor novembertől májusig tartott... Az egymásra fagyott rétegek alatt eltűntek a szabadtéri padok s a Moszkva folyó mellvédje is. Fölöttük jártunk! Emlékszem, hogy néha -30°-ig is lement a hőmérséklet, s ilyenkor félig tréfásan figyelmeztettük egymást: "Dörzsöld meg az orrod időnként, nem fagyott-e le..." Mindenki fel volt fegyverkezve   usánkával.
   Ilyenkor jut eszembe egy színházi este a Bolsojban. Mindig vittük a "körömcipőt" egy szatyorban, aztán átcseréltük nehézkes csizmáinkat a ruhatárban, akár a többi moszkvai nő. Az előadás után, pont a színház előtt, jó nagyot estem a jégpályává alakult járdán. Mire magamhoz tértem volna, egy szibériai fenyőhöz hasonló kedélyes óriás emelt magához, úgy, hogy a lábam se érte a földet. "Что с тобой, моя радость?" (kb.: Mi   történt veled, gyönyörűségem?)  -  a mondat szó szerint megmaradt bennem, olyan közel volt széles mosolya, amely hallatlanul felpezsdített, s még most is érzem, pedig 44 éve, hogy letett a földre... 

18 megjegyzés:

  1. :-) Édes történetek! Nincs folytatása? Írhatnál egyet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek a szemvillanásnyi epizódnak nincs folytatása... Pont az benne a szép! De moszkvai és leningrádi éveinkről többször esik szó ebben a blogban.

      Törlés
  2. Talán az óriásfenyő is emlékszik még rá. Le vent glacé des blanches plaines murmure que les sapins géants comme les mammouths n`oublient jamais...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben meg már pláne nem hiszek! Túl jelentéktelen villanás voltam a szemében...

      Törlés
  3. Jelentéktelen? Un sourire, un regard, un mot se gravent parfois bien plus profondément en mémoire que tout le reste... ha egy ideig el is elnyomja őket az élet zaja, előbb-utóbb visszatérnek és szebben ragyognak, mint Aldebaran tengeri gyémántjai.

    VálaszTörlés
  4. Nekem 1988-ból van egy hasonló "szemvillanásnyi" emlékem, Vlagyimirból, az "arangyűrű" egyik városából. Szintén részképzésen voltam. Húsvéti körmenet volt az ősi székesegyháznál és ünnep benn is, ahová sikerült nagy nehezen bejutnunk, külföldiségünkre hivatkozva. Bent gyönyörű ikonosztáz, ősi falak, a hangulathoz illő orosz egyházi énekek, hosszú szakállú pópák. És hatalmas tömeg. Pont a lényeget nem láttam. Ágaskodtam, mocorogtam, mindhiába. Egyszerre csak azt éreztem, hogy a lábaimat térdnél átkarolja valaki hátulról, felemel a tömeg fölé, és tart, tart percekig. Hogy mindent láthassak. Meglepődni sem volt időm. Percek múlva tett csak le, addig ittam a látványt a szemeimmel. Mire felocsúdtam, már hiába kerestem "jótevőmet", eltűnt. Máig elevenen él bennem a varázslat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép! S még szebb, hogy ilyen titokzatosan önzetlen!

      Törlés
  5. Vlagyimiri, moszkvai mínusz 30 fokos hideg emlékeim nekem is vannak. Májusban hóolvadáskor tudtuk csak meg, hogy mi volt a hófal alatt, amelyek mellett hónapokig mentünk: olykor kerítés, máskor magas bokrok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen így van! Emlékszem, ahogy április végén felcsákányozták a járdákról a hónapok odafagyott hórétegeit és előtűntek a сквар padjai is...

      Törlés
  6. Igen. Egy katonatiszt tíz kopejkáért vett nekem szódavizet az automatából. Igaz, nem télen. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki félretesz magának egy ilyen kis csillámló emléket! Egyik ismerősöm úgy fogalmazta meg, hogy "mindenki emlékeiben lakozik valaki, aki megmentette egyszer a reménytelenségtől"...

      Törlés
  7. Istenem, de szép történetek! És a legszebb: ezeket az élet írta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyára mindenki őriz belőlük valahol gondosan...

      Törlés
  8. Egy ismerős férfi kiutazott a druzsbával a SZU-ba. Onnan írt haza egy képeslapot. Hazaérkezésekor a család kérte, hogy olvassa már el, mit is írt, mert nem tudják, mi van a lapra írva. A férfi se tudta. Mint mesélte, sok vodkával kínálták.
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a vodka... Egyszer meg kell írnom a vecserinkákat is...

      Törlés
    2. A vodka és a gin, ezzel a két itallal lehetne kikergetni engem a világból.

      Törlés
    3. Igen. A vodkának, úgymond, se íze, se bűze. Csak hatása...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...