Keresés ebben a blogban

2012. november 20., kedd

A rajz és ihletője

























A jobboldali fényképen Vera Komisszarzsevszkaja látható, az orosz színház nagy alakja, a "Sirály" első megtestesítője. A Face-Book-on láttam, nagyon tetszett maga a fénykép, a félig hátat fordító, enyhén visszanéző fejtartás. Tapasztalatból tudom, hogy minél egyszerűbb egy póz, annál nehezebb visszaadni, néha csak a hajszál tizedén múlik, hogy helyreálljon az egyensúly, hogy helyére kerüljön minden.
Itt nem is annyira  a hasonlóság volt a célom, hanem hogy "színesbe álmodjam" a pózt...
Tegnap rendeztük a csoportos tárlatot. Egy hét maradt a felkészülésre ezen a nagyon fárasztó őszön, ezért csak úgy futtából készült a három pasztel, amit ki tudtam tenni. Ez az egyik... 

11 megjegyzés:

  1. Szeretnék rajzolni, festeni, de nem szorult belém tehetség.Kis házikót, szíveket és fát is szoktam firkálgatni értekezleteken, ha mégis éppen kedvem úgy tartja!:-)))
    Ha tudnék mégis alkotni, akkor megfesteném(rajzolnám) azt, amire most vágyom: Novemberi ködben pár fa, talán valami bódé is a távolban. Legyen rajta "látható", hogy szürke,késő délután van, érezzem a kissé kesernyés füstöt,lépteim hangját, a pára szöszölését és a köd nyers illatát.Nem lehet ezt megfogalmazni igazán.
    Van bennem egy vágy, hogy esős, ködös, sejtelmes képek kellenének egyik falamra, de olyan, amire azt mondom, hogy ez az!!! A bolhapiacra mostanában azért járok, hátha... Egyszer egy nekem tetszőt láttam, otthagytam, bánom, és leszűrtem a tapasztalatot.:-)ha még egyszer valaha, akkor az az enyém lesz.
    Köszönöm a "színesbe álmodott pózt", a hajat, a sejthető tekintet, ami igazán nővé teszi számomra Verát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te a fényképezőgépeddel tudsz festeni, Éva! Egyik-másik képed megnagyítva, poszterré változtatva fetmény hatását is ketheti!

      Törlés
  2. Nagyon tetszik Körösztanya..:)lehetne a másik kettőt is látni?..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd lassanként igen... Köszönöm, kedves Körösztlányom.

      Törlés
  3. Nem biztos, hogy ideillik, de a szép rajzhoz Zelk Zoltán verse jutott eszembe:

    ...Mint lányok a tükör előtt,
    öltözködünk a sír előtt,
    hordjuk, mint halotti ruhát,
    a hajnalt, délt, a délutánt.

    És mondjuk: tél, nyár, évszakok. --
    Azóta kitavaszodott:
    füstölgő rétek, zöld romok
    fölött egy holt sirály zokog...

    *

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép vers... és hát van benne egy Sirály... Köszönet, Akimoto.

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a pasztellt.Mert fátyolosan finom tud lenni,lágy és szinte sosem rikító és hivalkodó. A pasztell nem felvidít, elzsongít és pihentet.Legalábbis engem.
    De nem is ezért tetszik a képed. A Te színessé tett nőd valahogy érettebbé vált, asszonyosabbá, arcán valamiféle mélyebben átélt áhitattal, mint a fotón lévő (fiatalabbnak ható?) "elődje".
    És igen, majd láthatjuk a két másikat is, kértem volna, de már Körösztlányod (valahonnan innen a közelemből?) már meg is előzött:)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kedves E. a pasztel lágyabb tud lenni, ezért is kedvelem a portré és az akt esetében... Ha megnézzük, az "enyém" fejformája is más, mert elidőztem egy kicsit a haján...
      Lassanként majd felteszem a másik kettőt is; mostanában elég keveset rajzolok: az írás csábít el...

      Törlés
  5. a te képeden mozgás is van... pontosabban mozdulat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Aliz. Szememben az elérhetetlen csúcs ebben Vermeer két portréja: a Piroskalapos nő és a Fiatal lány gyöngyszemmel a fülében...

      Törlés
    2. ..ez (is?):
      http://lineas.freeblog.hu/archives/2008/03/25/lanyok_gyongy_fulbevaloval/
      és épp festmény-fotó (film) analógiákról (és különbözőségekről)irtam ennek kapcsán ...:)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...